Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2008)

MeLler Péter († 2008)

MELLER PETER (1923, BUDAPEST-2008, SOLVANG. AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK) Az I. világháború után született generáció fiatal kutatóinak sora került a II. világháború alatti és utáni években - jórészt a különböző okokból eltávozottak helyére - a Szépművészeti Múzeumba. Az utolsó nemzedék volt ez, legalábbis egyelőre, amelynek képzettsége még az európai művészet teljes történetét átfogta az ókortól a 20. századig, ha érdeklődésük és feladataik ezen belül egy szűkebb terület választására késztették is őket. Aleller Péter ennek a múzeumi pályáját új lehetőségek ígéretével kezdő csoportnak volt kiemelkedő tagja. A háborús években végezte egyetemi tanulmányait, amelyeknek tárgyai közt a művészettörténet mellett a görög és latin filológia is egyenértékű szerepet kapott. A háború utáni nemzetközi helyzet kényszerítőleg terelte a pályakezdő kutatókat is a hazai emlékekkel való foglalkozás felé. Meiler, akinek kezdettől a reneszánsz állt érdeklődése középpontjában, a visegrádi királyi palota kőemlékeiről írta 1946-ban doktori értekezését, és ezt a Mátyás kori művészetről írt további munkák követték. Először a Műemlékek Országos Bizottságában rendezte a magyar reneszánsz kőemlékek dokumentációját, majd egy féléven át a zürichi egyetemen dolgozott ösztöndíjasként. Ezt követően római ösztöndíjat nyert el, és a Magyar Akadémia rendezvényeinek egyik legtevékenyebb tudományos szervezője lett, miközben mind közelebb került az őt élete végéig fogságában tartó témájához, az olasz reneszánsz művészetéhez -, egyelőre elsősorban Verrocchio és a firenzei újplatonizmus tanulmányozásával. Amikor a politikai helyzet alakulása folytán a római Magyar Akadémián munkalehetőségei megszűntek, 1948 végén hazatért, és rövidesen a Szépművészeti Múzeumba került, csaknem egy évig önkéntes gyakornokként, majd 1949 közepétől az akkor divatba jött megnevezéssel muzeológusként. Egy rövid ideig az Antik Osztályon dolgozott, ezután a szoborgyűjteménybe került, ahol Balogh Jolán rábízta a modern magyar és külföldi szobrok együttesének kezelését. Ezt a személyes érdeklődésétől távol álló feladatot mintaszerű alapossággal végezte, ahogy ezt a gyűjtemény helyzetéről írt beszámolója (SzMKS, 1954, 81-83, 132-134), elsősorban pedig a gyűjtés történetét a 19. század elejétől áttekintő, körültekintő tudománytörténeti ismeretekkel megírt