Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2007)

ANNUAL REPORT - A 2007. ÉV - Mantegnától Hogarthig. A rézmetszés négy évszázadának virtuózai. A sokszorosított grafika története II.

A rézmetszés kezdeteit 15. századi német lapok képviselték. Több híres művésznek, így E. S. Mesternek, Israhel van Meckenemnek csak metszetei maradtak fenn, másoknak - Schongauernek vagy Dürernek - képei, rajzai is. Ok egyébként azok, akiknek neve nemcsak az egyetemes, hanem a magyar művészetben járatosak előtt is jól ismert: sok lapjuk volt mintája a hazai szárnyas oltárok festőinek. E metszetátvételeket Hoffmann Edith - egykor a Grafikai Osztály vezetője - gyűjtötte össze 1937-ben megjelent tanulmányában. A németeket az olaszok követték; szinte szinkronban jelent meg az új technika az Alpokon innen és túl. A kiállítás egyik címszereplője, Mantegna lapjai között nem volt saját kezűleg metszett mű. Raffaello kompozícióinak terjesztője, Marcantonio Raimondi viszont sokszor vázlatokból dolgozott, s a híres lapok saját invencióit is őrzik. A kiállítás meghívójára került, talányos művet — Az emberi élet allegóriája - Giorgio Ghisi metszette rézbe; ő nyitja a 16. század végén azon mesterek sorát, akik szinte csak a nagy művészek alkotásainak reprodukálásával foglalkoztak. A németalföldi rész - közel ötven művel - volt a leggazdagabb. Lucas van Leyden érzékeny lapjai sorakoztak itt, és főképp II. Rudolf udvari művészeinek metszetei. A katalógusban jelentőségüknek megfelelően színesedtek ki a leírások, az érzékletesen leírt technikai megfigyelések gondos tartalmi elemzésekkel váltakoztak. Elmosódtak a nemzeti iskola körvonalai: a prágai udvar művészgárdája nemzetközi volt, és produkciójuk egésze nem kevésbé érdekes, mint külön-külön a mesterek. A kiállított művek között hungaricum is akadt: Aegidius Sadeler Báthory Zsigmondról 1607-ben készült arcképe. A francia metszet is a 16. században indult, némi késedelemmel a többiekhez képest. Jean Duvet-nek, a francia reneszánsz korszakos jelentőségű művészének metszeteitől egészen a Watteau festészetét megörökít/), a rézmetszést és a rézkarcot ötvöző lapokig tartott a sor. Az angol rézmetszet volt az utolsó; fő korszaka a 18. század, középpontjában Hogarthtal. A metszet ekkor már reprodukciós iparág volt. A művész megélhetésének egyik forrása, amelyet még törvénnyel is sikerült megvédenie a kalózkiadókkal szemben. Nemcsak élő sorozat tagja volt ez a kiállítás, hanem régi hagyományt is folytatott. Hadd idézzem ismét Hoffmann Edithet, hajdan a Múzeum egyik meghatározó egyéniségét. Nem tanulmányaira vagy könyveire gondolok, inkább arra a katalógussorozatra, amely grafikai kiállítások emlékét őrzi, azok egyetlen tanújaként. Van belőlük közel negyven: 1922 és 1944 között készültek. Egyszerű jegyzékek, rövid előszóval - mögöttük azonban óriási tárgyi tudás és kultúra rejtőzött; ez volt a fedezete a nagyközönség számára készült bemutatóknak. A szakma ritka csodája, hogy ez a hagyomány a Grafikai Osztályon máig él; a titkot sikerült továbbadni. Néhány nagy személyiség a sorból: Balogh Jolán, Pataky Dénes, Fenyő Iván - és az Osztályt