Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2007)
Egy elrontott 13. dinasztia kori szobrocska, a késő középbirodalmi szoborgyártás terméke
sárolni munkájukat, nem kellett olyan szigorúan alkalmazkodniuk vásárlóik igényeihez. Bár maguk a szobrok arról tanúskodnak, hogy a szobrászokat kötötte a testtartások, a gesztusok, az öltözékek és a hajviseletek meghatározott választéka, s ez nagyjából ugyanaz volt, mint az elitek számára készített alkotások esetében, az arcvonások azt bizonyítják, hogy a 13. dinasztia idején volt némi különbség a magasabb és alacsonyabb rangú megrendelők számára készített szobrok között. Bizonyos ikonográfiái jegyek, mint például a félig leeresztett felső szemhéj vagy a magas járomcsont, általánosak voltak, ám a gyengébb minőségű munkák - az elit szobrok méltóságot és hatalmat tükröző arckifejezésével szemben - gyakran nyers, közönségesebb vonásokat örökítettek meg. 42 Ez a különbség arra vall, hogy a gyengébb kivitelű szobrocskák készítői a társadalom egy meghatározott csoportjának sajátos igényeit elégítették ki: a tehcté)sek által megrendelt alkotásokat mintának tekintették, de talán arra is törekedtek, hogy az alacsonyabb rangú vásárlóik társadalmi csoportjára jellemző vonásokat is megjelenítsenek a szobrokon. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a gyengébb kivitelű faragványok gyengébb képességű szobrászok munkái voltak, ezért nem mindig tekinthetők tudatos művészi elgondolás eredményének - egyszerűen alacsony művészi színvonalat is tükrözhetnek. Magukról a művészekről sajnos nem sokat tudunk. Vajon hol és hogyan tanultak? Honnan szerezték be munkájukhoz a kőanyagot? Önálló műhelyekben dolgoztak vagy királyi műhelyekhez tartoztak, de magánmegrendeléseket is teljesítettek? Ezekre a kérdésekre maguk a szobrok adhatnak választ. A szobrászok hozzájutottak a kőanyaghoz, rendelkeztek a kemény kő megmunkálásához szükséges eszközökkel és jártassággal, valamint ismerték a minőségi szobrok testtartásait, gesztusait és stílusjegyeit. így, még ha nem királyi műhelyekben tanultak és dolgoztak is, kapcsolatban kellett állniuk az ottani mesterekkel. Talán elődeik királyi szobrászok voltak, akik a korabeli társadalmi változásokhoz és a korszak második felében a szobrok iránt megnövekedett kereslethez alkalmazkodva 4 ' önálló mesterekké váltak és tudásukat továbbadták utódaiknak. A szobrászok következő nemzedékei - akik most már a királyi műhelyektől függetlenül dolgoztak - azonban továbbra is fenntarthatták a kapcsolatot különböző királyi mesterekkel, hiszen munkáik csak kivitelükben térnek el a minőségi szobroktól. Ezek a kapcsolatok lehettek közvetettek és közvetlenek: míg a stílust és az ikonográfiái elemeket a kisebb művészek elsajátíthatták a királyi mesterek munkáinak megfigyelése révén, nem lehetetlen, hogy a szerszámaikat és a kőanyagot a jelentéisebb műhelyektől szerezték be - amire azoknak nem volt szükségük, olcsó áron továbbadhatták. Sajnos azonban az írott források hallgatnak a művészek munkájának körülményeiről, s így valamennyi válasz csak feltételezés marad.
