Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 105. (Budapest, 2006)
ANNUAL REPORT - A 2006. ÉV - Sigismundus Rex et Imperator. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában, 1387-1437
tok ily zavarba ejtő gazdagságában a kor magyarországi művészetét kiállítás még nem mutatta be. A legfontosabb témákat csak a teljesség igénye nélkül lehet felvázolni. Kiemelkedő helyet kapott ebben a részben (vizuálisan is kapcsolatban az udvari művészetet bemutató megelőző résszel) Kolozsvári Tamás 1427-es garamszentbenedeki Kálvária-oltára, együtt a jelenlegi történeti helyét dokumentáló stíluspárhuzamokkal, mindenekelőtt olyan művekkel, amelyek a mesternek a geronai Dietrichstein-Martyrologium körével, a huszita háborúk előtti minden bizonnyal legjelentősebb prágai művészeti környezettel való kapcsolatát bizonyítják. Ez a szemle Budapesten az egyidejű prágai kiállítás miatt nem lehetett teljes. Igen alaposnak bizonyult ugyanakkor a különféle, a festészetben és a könyvfestészetben megnyilvánuló prágai hatások, különösen a huszita zavarok idején elvándorló mesterek tevékenységének bemutatása. Az 1420-as, 1430-as évek bécsi kapcsolatait, az oda irányuló megrendeléseket és a bécsi mesterek - különösen nyugat-felsőmagyarországi - hatásait éppúgy gazdag anyag képviselte, mint Bécsnek Prágától független festészetét (különösen a Heiligenkreuzi mester művészetét). Különösen jelentéísek azok az esetek, amelyekben eredetileg összetartozó műalkotások kontextusa volt helyreállítható. A Szépművészeti Múzeumnak a Jankovich-gyűjteményből származó Annuntiatio-táblácskája nemcsak összekerült a Nürnbergben őrzött, Mária halálát ábrázoló másik diptichon-féllel (sajnos, ami a budapesti darab restaurálását illeti, lesújtó eredménnyel!), hanem ihlette Maria Bartlovának azt a meglepő feltevését is, amely szerint a diptichon Prágából eredéi mester Budán, az 1420-as években festett műve lehet. Ugyanígy kerültek össze a kassai domonkos kolostorból származó kis ereklyetartó triptichon kassai középrésze és a budapesti Magyar Nemzeti Galériában őrzött szárnyai. Ennek a résznek fontos témája volt a kőszobrászat válogatott emlékeinek bemutatása: a kassai ferences templom, a zágrábi Szent Márkplébániatemplom kapuzatáról való szobrok, a nagyszombati klarisszák sokat vitatott (hihetően bécsi stíluseredetű, de kitartóan prágainak tekintett) Szent Ilona-szobra. Mindenekelőtt azonban itt vált tanulmányozhatóvá a nagyszebeni Brukenthal Múzeum lenyűgözően szép Pietà\a. Ezzel kapcsolatban - mint oly sok más esetben is a Zsigmond-kori budai szoborlelet előkerülése óta - most (Takács Imre katalógustételében) felmerül a budai eredet lehetősége. Ez kétségtelenül annak a helyzetnek eredménye, hogy a Zsigmond-kor udvari művészete 1974 után kézzelfogható alakot öltött, addigi fantomléte helyett. Az ötvösség emlékei (a nyitrai Szelepchényi-evangelistarium kötéstáblája, a nagydisznódi ereklyetartó kereszt) országosan elterjedt sajátosságaikkal meggyőzően tanúsítják a helyi emlékekkel nem igazolható budai központ létezését. Ebben a központban a sodronyzománc-művességet, a gravírozott és az öntött technikát egyaránt művelhették.
