Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 105. (Budapest, 2006)
ANNUAL REPORT - A 2006. ÉV - El Greco, Velázquez, Goya. Öt évszázad spanyol festészetének remekművei
Bourke (1761-1821) kollekciójáig nyúlnak vissza: az egykori madridi dán követ spanyol képeit az Esterházy hercegek vásárolták meg 1819-1822 során. A Szépművészeti muzeológusainak már az alapítástól közös szenvedélyük volt e gyűjteményrész gyarapítása, és még az elmúlt évtizedek forrásokban szűkölködő időszakában sem állt le a fontos spanyol képek szerzeményezése. Noha mind koncepcióját, mind pedig a kiállított művek majd' felét tekintve jelentősen eltér tőle, a budapesti kiállítás végső soron egy másik tárlat alapjain jött létre. A Matthias Weniger által rendezett Greco, Velázquez, Goya: Spanische Malerei aus deutschen Sammlungen, amelyet a hamburgi Bucerius Kunst Forumban és a drezdai Gemäldegalerie Alte Meisterben mutattak be a megelőző évben, a régi spanyol mesterek németországi gyűjtéstörténetét és recepcióját vizsgálta. A Szépművészeti Múzeum erre a bemutatóra öt fő művét kölcsönözte, amelyek vagy német gyűjteményekből származtak, vagy egykor a 20. század legnagyobb magyar műgyűjtője, Nemes Marcell birtokában voltak, aki kollekcióját az 1920-as évek során a München közelében lévő Tutzing kastélyában nyitotta meg a nyilvánosság előtt. A németországi kiállítás alkalmából összegyűjtött mesterművek kivételes alkalmat nyújtottak arra, hogy létrejöjjön egy olyan tárlat, amely a spanyol festészet - a késő középkortól Goyáig ívelő - öt évszázadának karakterét és iejlődését mutathatta be. A budapesti bemutató azonban nagymértékben eltért a németországitól: az itthon százkét kiállított festmény mintegy fele nem szerepelt Hamburgban és Drezdában. A német gyűjtemények nagylelkű kölcsönzéseit - mindenekelőtt az egymaga tizenhét művet átengedő drezdai gyűjteményét - tizenkét mesterművel egészítette ki a madridi Prado és hárommal a bécsi Kunsthistorisches Museum. E kölcsönzésekkel, valamint a saját gyűjteményünk anyagából beválogatott számos fő művel olyan kiállítást tudtunk létrehozni, amely a hazai közönség számára eddig nem látott nagyságrendben és gazdagságban mutatta be a spanyol festészet évszázadait, sokoldalú keresztmetszetét nyújtva a fő irányzatoknak és témáknak éppúgy, mint a címben szereplő három festőóriás művészetének. A kis „bevezető" teremben mindössze két mű szerepelt (egy 14. századi kasztíliai szobor és Pere Vall 15. század eleji festménye), amely azt a korszakot képviselte, amelytől fogva jellegzetes spanyol karakterről beszélhetünk. A 15. századi spanyol művészet talán legjelentéísebb vonása a retablo, e monumentális, összetett, architektonikns és jellegzetesen ibériai oltártípus kialakulása. A kiállítás második termének látványát egy olyan installáció határozta meg, ahol a retablo-táblák egy sematikus építészeti rekonstrukción belül teljes oltárművé álltak össze. Noha az egyes táblák nem ugyanabból a retablóbói származtak, és léptékük, valamint stílusuk sem volt teljesen egységes, mégis jól működött az elképzelés: ez az elhelyezés a komponálásmód számos elemének céljára fényt derített. Az installáció megvilágító erejű volt a további, kiemelkedő kvalitású oltártöredékek tekintetében is, mint Bartolome Bermejo berlini
