Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 102-103. (Budapest, 2005)

ANNUAL REPORT 2005 - A 2005. ÉV - Kép a képben. Művész és közönség öt évszázad grafikusművészetében Burgkmairtól Picassóig

tájával - jobbára manierista és 18. század végi lapok által hirdetve -, egészen a saját alkotásába beleszerető Pygmalion komoly, majd karikatúraszerű felidézéséig. Mercurius és Minerva mint a művészetek támogatói jelennek még meg ebben a fejezetben, míg Apollo már a következőben, a művészetallegóriák között kerül bemutatásra. Itt az egyes művészeti ágak, azok versengése és mindezek elméleti hátterének vizualizálása következik, vele a támadott - illetve pártfogolt - művészet képigondolati megjelenítése. Külön ikonográfiái egység volt a kiállításon és a katalógusban a Madonnát festő Szent Lukács, majd az akadémiákat taglaló fejezet következett. Az igazi „kép a képben" a művészportrék és műterem-ábrázolások bőséges válogatásában lelhető fel, ahol az újkori művészlegendák Picasso Balzac-illusztrációival zárulnak, majd következik az antikvárius majom alkotóművészként ügyködő társaival. Műterem, műértés és kiállítás, a gyűjtemény legrangosabb lapjaival, köztük a katalógus borítóján is „sztárolt" híres Watteau-kompozíció, a Gersaint cégére, és a Magyar Tudományos Akadémia termének bemutatása Háry Gyula akvarelljein, az ősSzépművészeti, az Országos Képtár elhelyezésével. Néhány különleges kép a képről, egy rézmetszetű quodlibet és Hogarth két cinikus és egy pesszimista lapja zárja a katalógust, míg magát a kiállítást néhány régi képtári festmény is gazdagította, a reprodukciós grafikán túlmenően is jelezve a témák fontosságát a képzőművészetben. A Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményében a nagyszerű rajzok mellett a sokszorosított anyag is kimeríthetetlen tárház - jóval több, mint előkép-kutatásaink terepe. Az Osztály koncepciózus válogatásokban tárja időről időre a nagyközönség elé, megidézve általa azt a művészi teljességet, amelynek a megismerése egyedi műalkotások segítségével csak keveseknek adatik meg. Nagy hagyománya a háború előtti időkre nyúlik vissza, és elsősorban Hoffmann Edith nevével fémjelezhető. A művészettörténeti didaxis magas színvonalú sorozatai, a grafikai technikákat, illetőleg egyes korszakokat bemutató programok mellett lehetőséget nyújt a műfaj és a gazdag gyűjtemény afféle kurátori jutalomjátékokra, tematikus válogatásokra. Ilyen volt Bodnár Szilvia álom-kiállítása, és most egy nem kevésbé filozofikus megközelítés, művészetelméleti mélységek felől kibontható témakör jutott Gonda Zsuzsa eszébe, és került szerencsés módon a centenáriumra készülő Szépművészeti Múzeum túlfeszített programjába. Mint annyiszor, most is igazolódott, hogy grafikai kiállítások számára a legalkalmasabb a Schikedanz Albert és Toroezkai-Wigand Ede által a múzeum megépítésekor e célra kialakított terem, amely jó rendezés esetén módot ad az egy-egy műben történő meghitt elmélyülésre és nagyobb összefüggések együtt-látására egyaránt. Élményszerű volt a kiállítás, a „mi jöhet még"