Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 102-103. (Budapest, 2005)

ANNUAL REPORT 2005 - A 2005. ÉV - Magdalena Abakanowicz kiállítása

Műcsarnokban, de kétségtelen, hogy az azóta eltelt időben felnőtt generáció nem találkozhatott hazánkban Abakanowicz műveivel. A Szépművészeti Múzeum kiállításának célja nem a teljes oeuvre bemutatása volt, hanem ennek az összetéveszthetetlen, egyedi stílusnak a felvillantása; egyfajta ízelítő Abakanowicz művészetéből. A félhomályban úszó, léptek zaját elnyelő, tengerifű-padlózattal burkolt Dór-teremben Abakanowicz életművének emblematikus alkotásaival találkozhattunk (74. kép), köztük azzal a Ketrec című, 1986-ban készült installációval, amelyet a Szépművészeti Múzeum a művésznő műcsarnoki bemutatkozása alkalmával vásárolt meg. Magdalena Abakanowicz azon kevés kelet-európai művészek egyike, aki már pályája kezdetén áttörte a keleti blokk határait, s az 1965-ös Sâo Paoló-i biennale nagydíjasaként hamar elismert és számon tartott alkotó lett. Noha a varsói akadémián 1950-1954 között festőnek tanult, s kezdetben hagyományos gouache és olajképeket készített, figyelme mindinkább más technikák és anyagok felé fordult abban az időszakban, amikor a képzőművészetben a műfaji határok kitágítása, az eszközök megújítása, az intermedialitás került előtérbe. A pop art, a konceptuális művészet, a happening, a minimai art korszakában az alkotók újfajta megközelítésekkel próbálkoztak, s a művészet önvizsgálatával az alkotás miért-\et\va is igyekeztek választ találni. Ebbe Abakanowicz egy periferikusnak számító terület, a textilművészet eszközeinek alkalmazásával kapcsolódott be: új anyagok bevonásával és a hagyományos textilek modern felhasználásával. Azonban amit létrehozott, az nem a klasszikus textilművészet megreformálása lett, hanem egy másfajta textilművészet. Alkotásai, melyekben az anyagok fokozatosan lépnek ki a relief síkjából, hogy mind jobban igénybe vegyék a teret, nemcsak textúrájukban idézik az érintetlen, ősi természet illúzióját, hanem méreteikben, formáikban is egy monumentális, amorf, sehol le nem záruló, be nem fejezhető természeti közeget jelenítenek meg. Az Abakánok (1960-as évek) névvel fémjelzett művek textúrája, a szövéssel, varrással, a felületek kidolgozottságával még a textilművészet hagyományos technikájához áll közel, de a hetvenes években mindez megváltozik. A csomók lassan kioldódnak, az anyag rapszodikus gyűrődései felülemelkednek a konstruáltságon, és a természeti elemeket, a térformáló monumentális alakzatokat az ember váltja fel. A göcsörtös, csomós felületek alakot öltenek, s ahogy a felhőket nézve mindinkább felismerhető formákat különít el a szem, úgy látjuk meg egyre inkább az amorf textilkupacokból kiváló embert is. A kiállított Embriológia ciklus (1978-1980) kitömött zsákvászon „figurái" már semmiben sem emlékeztetnek a korábbi Abakánok túlcsorduló, hatalmas alakzataira. Ezek az embriók