Kárpáti Zoltán - Liptay Éva - Varga Ágota szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 101. (Budapest, 2004)
ANNUAL REPORT 2004 - A 2004. ÉV - TEMPORARY EXEIIBITIONS - IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK - Raffaellótól Goyáig. Képmások a budapesti Szépművészeti Múzeumból
biztosítsuk a kiállított anyag egyfajta homogenitását. Mind művészettörténeti fontosságuk, az általuk képviselt kvalitás, mind a közönségcsalogatás bármikor vállalható célja miatt nem hiányozhattak a „húzónevek" sem, ilyenek voltak a már említett Gentile Bellinin kívül Raffaello, Sebastiano del Piombo, Dürer, Tiziano, Tintoretto, Veronese, Moroni, El Greco, Frans Hals, Philippe de Champaigne, Rubens, Van Dyck, Reynolds és Goya, de a művészi minőségre a név nagyságától függetlenül is érzékeny látogatók észrevehették, hogy például a híresnek semmiképp sem mondható Willem Drost Női képmása lebilincselő festői és lélekmegjelenítő erejével rembrandfi magaslatokat közelítő alkotás. A kiállítás egyes „fejezetei" a portréfestészet más-más arcát állították reflektorfénybe. A két donátorképmás a portrénak mint önálló műfajnak a szakrális előzményeire emlékeztetett. Az egyéniség képe cím alá sorolt művek a kifejezést szolgáló eszközök készletének változására és bővülésére irányították rá a figyelmet, arra a folyamatra, amelyben a festő a maszktól az arcig, az emlékműtől az eleven emberig, a modell külsejétől annak lelkéig és jelleméig jutott el. A fej tanulmányok a portréfestő műhelyébe engedtek bepillantást. Az udvari portrék elsősorban a hízelgés, a dicsőítés, az eszményítés művészeti módozatairól és fortélyairól nyújtottak képet (64. kép). A heroizálás és szerepjátszás egy sajátos területéről adtak fogalmat az allegorizáló képmások, a „portrait historié"-k. A mesterségek képviselői természetszerűlegpolgárok, és a műfaj polgári ágába tartoznak az őket bemutató képmások is. Az önarcképek és művészképmások figyelmes nézői a művész társadalmi rangjának, öntudatának és önképének változásairól juthattak igen érdekes információkhoz. A női szépségeszménynek szentelt fejezetben érthető módon a giorgionizmus és utóélete jutott kitüntetett helyhez, de a manierizmus néhány talányos alkotása is gazdagította a skálát. A szerelmes- és házaspárok ismét csak kort, ízlést, morált, társadalmi hierarchiát, valóságot és annak égi mását dokumentálták egyszerre. A családi képmás szociológiai és pszichológiai tartalmai holland, flamand és francia példákon jelentek meg igen jól leolvashatóan, ugyanezen a téren voltak sokatmondóaka gyermekképmások is. A zsánerportrét egy 17. századi és négy 18. századi alkotás képviselte, jelezve, hogy a két műfaj keveredése mikorra vált a műgyűjtők körében divatossá. A kiállítás hasznát a kölcsönző múzeum, vonzerejét a kölcsönvevő intézmény számára néhány újonnan szerzett és még több újonnan restaurált festmény növelte. Az előkészületek részeként tizenhárom kép teljes restaurálása valósult meg. A nagy nyereségek közé tartozik, hogy Reynolds Hughes admirálisról festett portréja visszanyerte eredeti, friss színvilágát, hogy egy 1510-1520 körüli, donátorportrét is magába foglaló, bergamói Madonna-képen kiszabadult a trónuskárpit üde zöldje a vaskos átfestés alól, vagy hogy egy Bronzino közvetlen köréből származó Női képmáson - nagyot változtatva az összhatáson - a tisztítás láthatóvá tette a hátteret, egy antikizáló szoborfülkét. A kiállítást kísérő katalógus az Electa Kiadó gondozásában jelent meg. Bevezető esszéit Franco Monetti, Arabella Cifani, Daniela Magnetti és Vittorio Sgarbi írta. Utóbbi, az Itália-szerte népszerű művészettörténész, politikus és tévésztár egyben nevét is adta az egész vállalkozáshoz, hozzájárulva annak közönségsikeréhez. A katalóguscímszavak szerzői Cifka Brigitta, Dobos Zsuzsa, Fábry Eszter, Gosztola Annamária, Németh István, Nyerges Éva, Szigethi Ágnes, Tátrai Vilmos és Vécsey Axel. A restaurátori munkákat Szentkirályi Miklós vezetésével és közreműködésével
