Kárpáti Zoltán - Liptay Éva - Varga Ágota szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 101. (Budapest, 2004)

Barent Fabritius Manoah áldozata újra Magyarországon

száz évig semmit sem lehetett tudni.

3 Ezért Barent Fabritius monográfusa, Dániel Pont is csak az oeuvre-katalógus végén, azon művek között említette, amelyeket csupán fotóról ismert, így a hitelességüket illetően sem foglalt állást.

4 Pedig a kép nem volt teljesen ismeretlen a müvészettörténet-írás számára. Az 1898-1899-es amszterdami és londoni Rembrandt kiállításon szerepelt egy angyalt ábrázoló fatábla, amelyet Abraham Bredius évekkel korábban a londoni Sellar gyűjteményben látott (45. kép). A kiállításhoz fűzött kritikai észrevételeiben felidézte, amit az egykori tulajdonos mesélt a képről: „Ez a fej egy nagyobb Rembrandt képből van kivágva; a nagy kép nem jelentős, de az angyal feje annyira tetszett nekem, hogy azt kivágattam [a képből]. A kép többi részének még valahol itt kell lennie Londonban." Bredius akkor, és egy későbbi kiállításon is látta az angyalt, melyet Rembrandt 1650 körüli müvének tartott, majd megpróbálta megkeresni a hiányzó részt, amelyről tudta, hogy Manoah-t és feleségét ábrázolja. Ez utóbbiról az a hír járta, hogy nem Rembrandt műve, és ez volt a véleménye Brediusnak is, amikor végül megtalálta a képet: „A kép biztosan nem Rembrandt, hanem Barent Fabritius alkotása. Akkor viszont talányos a helyzet, mivel az angyal sokkal jobban van megfestve, mint a többi rész. Azonban az, hogy a két mű egykor egy egészet alkotott, teljesen bizonyos. Lehet, hogy Rembrandt csak az angyalt festette Fabritius képére, avagy Fabritius rembrandtosabb itt, mint bármikor máskor?"

5 Hofstede de Groot ugyancsak a fenti kiállítás kapcsán írta le, hogy megbízható forrásból tudja, az angyal alakját tizenkét-tizenöt évvel korábban, azaz 1884-1887 táján fürészelte ki egy londoni műkereskedő a képből. 0 pedig Brediusszal együtt Londonban látta a Manoah táblát, amely „Barent Fabritius jellegzetes műve, amelyet valószínűleg Rembrandt drezdai Galériában lévő képe inspirált". (46. kép)

6 Majd így írja le a képet: „Mindkét alak balra fordulva térdel egy oltár előtt, az egyik élénk vörös, a másik nem kevésbé élénk kék színű ruhában. Felfogásában nagyon emlékeztet B. Fabritius ismert braunschweigi képén Cornelius családtagjainak térdelő alakjaira." (47. kép)

7 A kép és az angyal összetartozása kapcsán megállapítja, hogy bár az alakok 3 A berlini árverés után az egykori Gerhardt kollekcióból az özvegy a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta Francis Wheatley Családi jelenetét (ltsz. 4048). Jóval később, már a második világháború után került a múzeum gyűjteményébe a Jacob Gerritsz Cuypnek attribuait Öt gyermek tájban (ltsz. 51.806), valamint a Groote-i Adoráció Mesterének Királyok imádása táblája (ltsz. 59.8). 2004-ben magyar magángyűjteményben bukkant fel egy kisméretű, réztáblára festett Menekülés Egyiptomba, amely egykor szintén Gerhardt Gusztáv tulajdonában volt; az Adam Elsheimer műveként árverezett kép valójában Christian Wilhelm Ernst Dietrich azonos témájú rézkarc-kompozíciójának felhasználásával készült. 4 D. Pont, Barent Fabritius 1624-1673, Orbis artium, Utrechtse Kunsthistorische Studien II, Utrecht 1958, 133. 5 A. Bredius, Kritische Bemerkungen zur Amsterdamer Rembrandt-Ausstellung, Zeitschrift für Bildende Kunst, Neue Folge 10 (1899), 195. Érdemes megjegyezni, hogy Pont nem Sellarra, hanem Martin Colnaghira, a londoni műkereskedőre hivatkozik, mint aki összefüggésbe hozta a Gerhardt gyüjteménybeli képet az angyallal. 6 Ma Willem Drostnak attribuálva, Manoah áldozata, 1650-es évek, Drezda, Gemäldegalerie, ltsz. 1563. A kép attribúciós kérdéseiről a későbbiekben lesz szó. 7 Barent Fabritius, Szent Péter Cornelius házában, 1653, Braunschweig, Herzog Anton Ulrich-Museum, ltsz. 268.