Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 100. (Budapest, 2004)

Jacopo Zabolino freskóciklusának spoletói provenienciája

Ez a dokumentum is, noha egy Lippi-követőnek tulajdonítja a dekorációt, a tárgy és a méret azonosságából következtethetően, csakis a Steffanoni által leválasztott freskókra vonatkozhat. Lorenzo Sinibaldi, aki egy Spoletóról és környékéről szóló, 1873-ban kiadott vezetőben írja le a szóban forgó templomot, egyesíti a Fontana és Guardabassi által korábban feljegyzett adatokat: „A S. Caterina templom, amely a S. Filippo templom szomszédságában van, jelenleg raktárként szolgál, és az Aluigi család tulajdona. Belsejében a félköríves boltozaton freskót látni: középen nagy méretben az áldó Krisztust, a négy oldalon a négy evangélista félalakját. A mű a Lippi-iskola stílusát látszik utánozni." 18 Nem világos ugyanakkor, hogyan beszélhetett a freskókról Giuseppe Angelini Rota Spoleto és környéke című munkájában még 1920-ban is úgy, mintha a helyükön volnának: „A S. Filippo templom elülső homlokzatától jobbra van egy romos állapotban lévő, S.Caterina nevét viselő kicsiny templom, belül néhány freskóval (Áldó Krisztus az evangélisták félalakjai között), amelyeket Filippo Lippi művének tartanak." 19 A bibliográfiai áttekintés lezárásaként idézni kívánom még, amit Monsignor Luigi Fausti, helyi tudós és történész (1883-1943) írt jegyzetfüzetébe a templom­ról: „S. Caterina della Stella - egykor működő templom a S. Angelo de Gilibertis templom mellett, ahol ma a Profili ház van, lejjebb, mint a S. Filippo. Ennek a ház­nak a belsejében még látszanak a festés nyomai. Ma S. Caterinuccianak nevezik, és ismeretlen korban építtette az azonos nevű testvérület, amely ma is birtokolja. Néhány dokumentumban S. Caterina della Stelletta testvérületnek nevezik (V.4 és P.), Lascaris elmondása szerint festett boltozat fedte. (III, 172)." 20 Ugyanő írja a Testvérületről: „Confrat. di S. Caterina - della Stellettának is hívták, és valamikor a XVI. szá­zadban alapították a S. Caterina della Stella templomocskában, amely az imaháza volt. Tagjai fehér csuklyát és vörös cingulust viseltek. 1615-ben a római Arciconfraternita del Gonfalone alá rendelték; 19..-ben a S. Gregoriuccio temp­lomba költözött át, 1936-ban pedig a S. Filippo templomba. (V. 4. III, 172.)". 21 18 Sinibaldi, L.: Guida di Spoleto e suoi dintorni compilata sulla scorta di memorie e documenti storici. Spoleto 1873, 25. 19 Rota, G. A.: Spoleto e U suo teritorio. Spoleto 1920, 49. 20 Fausti, L.: Chiese. Kézirat miscellaneában. Appunti di storia locale. Parte IV, int. 20, c. 216 (G. Carducci,Városi Könyvtár, Spoleto). 21 Id., Confraternité epie unioni. Kézirat miscellaneában. Appunti di storia locale. Parte IV, int. 22, cc. 268-269 (G. Carducci Városi Könyvtár, Spoleto).

Next

/
Oldalképek
Tartalom