Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 97. (Budapest, 2002)

A 2002-es esztendő

az a magyarázata, hogy a művészek az évszázados európai tradíció helyett új inspiráció után kutattak. Talán az írók és a költök fejezték ki a legszemléletesebben, hogy a „finomkodás idejét" a „barbárságnak" kell felváltania. Az összefoglaló néven primitivizmusnak nevezett jelenségkörbe a japán és más egzotikus illetve törzsi kultúrák befolyásán kívül a népművészet formanyelve, az elmebetegek és a gyermekek rajzai iránti érdeklődés is benne foglaltatik. A kiállításon szereplő ötvenkét művész többsége elsősorban festőként ismert. A rajzolás mindennapi munkájukhoz tartozott. A bemutatott rajzok között egyaránt vannak festményekhez készített vázlatok, és önálló, befejezett lapok. Bonyolultabb a helyzet a sokszorosított grafika esetében, amelynek technikai kötöttségei komoly próbatételt jelentettek a festőknek. Az 1900-as évek összművészeti törekvései azonban a grafikát is kedvezően érintették. A festők többsége szívesen tervezett bútort, kerámiát és falikárpitot, de hasonló kíváncsisággal vette kezébe a vésőt vagy a karcoló tűt. A 19. század közepéig a grafika elsősorban reproduktív szerepet töltött be. Az 1870-es években a fotomechanikus sokszorosító eljárások megjelenésével megkérdőjeleződött ez a funkciója. Az érdeklődés középpontjába került viszont az „eredeti grafika", vagyis a művészek által készített rézkarc, fametszet és litográfia. A kiadók, műkereskedők és kritikusok erőfeszítésének köszönhetően a metszeteket a gyűjtők körében is egyre nagyobb megbecsülés övezte. Mivel a kiállítás csak a Szépművészeti Múzeum rajzaiból és grafikáiból válogat, az összeállítás érthető módon a gyűjtemény összetételét és történetét is tükrözi. Az 1900-as években a gyűjteménygyarapítás fő célja az Esterházy-gyűjtemény teljesség igényű rajzés metszetanyagának korszerűsítésére, vagyis a kortárs grafikák megszerzésére irányult. Német és osztrák műkereskedőktől egy-két évvel a kiadásuk után sikerült megvásárolni többek között Käthe Kollwitz, Hans Thoma és Heinrich Vogeler lapjait. Ritkaságokra is sikerült szert tenni, például Toulouse-Lautrec 1897-ben, mindössze tizenkét példányban nyomtatott Nagypáholy című színes litográfiájára 1901-ben. A századfordulón nagyon népszerű Emil Őrlik grafikáinak egy része 1900-ban közvetlenül a művésztől került a gyűjteménybe, részben vásárlás, részben ajándékozás útján. Max Liebermann rézkarcainak és rajzainak gazdag gyűjteménye szintén nagy arányban a művésztől származik. Figyelemmel kísérte a múzeum a Budapesten sikerrel szereplő művészeket is: 1900-ban Walter Crane, 1908-ban pedig Akseli Gallen-Kallela bemutatója adott okot a vásárlásra. Kiállításunkon kitüntetett helyet kapott - a gyűjteményben betöltött szerepével összhangban - az 1890-es évek francia sokszorosított grafikája, amelynek gazdagsága az 1910-es évek tervszerű vásárlásainak az eredménye. Toulouse-Lautrec több, mint kétszáz litográfiája nemzetközi viszonylatban is igen számottevő. Az Ambroise Vollard által 1899-ben kiadott litográfia-sorozatokat (Bonnard, Denis, Vuillard, Redon) magától a műkereskedőtől vásárolta meg a múzeum. Annak ellenére, hogy 1913-ban Vollard-tól bekerült a gyűjteménybe Gauguin 10 cinkográfia című sorozatának második kiadása, a következő évben a múzeum nem mulasztotta el a sorozat első, 1889-es kiadásának a megvásárlását. Jelentős mértékben gyarapította a múzeum modern metszetanyagát Majovszky Pál 1914-es adománya, amely angol és francia mesterek alkotásait tartalmazta. Pénzügyi hely-