Csornay Boldizsár - Hubai Péter szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 96. (Budapest, 2002)
Keresztelő Szent János tanúságtételét ábrázoló, Duccio köréből származó festmény a Szépművészeti Múzeumban
ben elvetették, a tábla Ugolinónak 5 vagy egy hozzá közel álló másik festőnek 6 való attribuálása mégis általánosan elfogadottá vált. Ennek ellenére Berenson mindvégig kitartott a Duccio szerzőségét valló álláspontja mellett, amihez újabban Boskovits Miklós is csatlakozott. 7 A múzeum új katalógusában a kép „Ducciónak tulajdonítva" meghatározással szerepel. 8 Boskovits nem csupán Ducciót nevezte meg a kép alkotójaként, de azt is felvetette, hogy az nem kisebb jelentőségű műnek a predellájához tartozhatott, mint a sienai székesegyház főoltárán 1311-ben felállított Maestà. A budapesti tábla jelenlegi méretei (28,5 x 38 cm) ugyan kisebbek, mint a predellaképeké (43,5-44,5 x 44-46 cm), de a körbevágás lehetősége nem zárható ki. Jóval nyomósabb ellenérvet szolgáltat viszont az a néhány lényeges részlet, amelyekben eltérés tapasztalható a Tanúságtétel, illetve a bizonyosan a Maestához tartozó, Krisztus életéből vett jelenetek között. Először is, Krisztus a budapesti táblán jóval sötétebb színű öltözékben jelenik meg, mint aMaestàn, ahol épp olyan, ragyogó vörös tunikában látható, mint a Szépművészeti Múzeum képének bal szélen álló, feszülten figyelő alak. Másodszor, képünkön Krisztus aranyszállal átszőtt kék köpönyeget visel: az aranydísz a Maestà táblái közül azonban kizárólag a Színeváltozáson (London, National Gallery), illetve a Feltámadást követő események ábrázolásain (21. kép) jelenik meg, mégpedig Krisztus megdicsőült állapotára utaló motívumként. Végül, a Megváltó fejét övező dicsfény és az annak belsejében lévő kereszt körvonalai festettek, míg aMaestàn valamennyi dicsfény mustrája bekarcolással készült. Mindazonáltal, még ha a budapesti képnek a Maestához tartozását el is vethetjük, továbbra is reális lehetőségként kell értékelnünk James Stubblebine hipotézisét, miszerint e hatalmas oltármű megfelelő táblája szolgálhatott hozzá mintaképül. Ez azonban ismét csak felveti a Maestà rekonstrukciójának egy lényeges problematikus pontját: mégpedig ezúttal a hátoldali predella eredeti elrendezésének kérdését (22. kép). 5 Cecchi, E.: Trecentisti senesi, Roma 1928, LXIV. t.; Edgell, G. H.: A History ofSienese Painting, New York 1932, 61.; Van Marie, R.: The Development of the Italian Schools of Painting, II, The Hague 1924,107-108,68. ábra; Perkins, F. M.: "Ugolino da Siena", in: Thieme, U. -Becker, F. (szerk.): Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler von der Antike bis zur Gegenwart, XXXIII, Leipzig 1939, 542-544, és különösen 543.; Cecchi, E.: Trecentisti senesi, új kiad., Milano 1948, 175 és 70. t.; Boskovits M.: Korai olasz táblaképek, Bp. 1966, 14. sz.; Pigler A.: Katalog der Galerie Alter Meister, I, Bp. 1967, 197-198,6. sz. 6 Brandi, C: Duccio, Firenze 1951, 154 (34. j.) és 162.; Coor-Achenbach, G.: "Contributions to the Study of Ugolino di Nerio's Art", Art Bulletin 37 (1955), 154-165, különösen 162 (46. j.) és 163 (52. j.); Uö.: "Trecento-Gemälde aus der Sammlung Ramboux", Wallraf-Richartz-Jahrbuch 18 (1956), 111-131, különösen 114.; Stubblebine, J. H.: Duccio di Buoninsegna and His School, Princeton 1979,1, 186-187. 7 Berenson, B.: Italian Pictures of the Renaissance, Oxford 1932, 176.; Uő.: Pitture italiane del Rinascimento, Milano 1936, 152.; Uő.: Italian Pictures of the Renaissance. A List of Principal Artists and their Works with an Index of Places. Central Italian and North Italian Schools, jav. kiad., London 1968,1, 116.; Boskovits, recenzió, 498-499.; Boskovits M.: The Thyssen-Bornemisza Collection. Early Italian Painting, 12790-1470, London 1990, 76-77. 8 Museum of Fine Arts, Budapest. Old Masters' Gallery. A Summary Catalogue of Italian, French, Spanish and Greek Paintings, London - Budapest 1991, 35.
