Csornay Boldizsár - Hubai Péter szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 96. (Budapest, 2002)

Római márvány dombormű tensával

MEGJEGYZÉS A Szépművészeti Múzeum által megvásárolt relieflapot a múzeumba kerülése után Stefanidis Aristotelis és Varga József restaurálta. Az első feladat a felület letisztítása, a második az újkori kiegészítések maradéktalan eltávolítása volt. Miután a dombormű így tudományos közlésre alkalmassá vált, kiállításra való előkészítése következett. Az Antik Gyűjtemény kiállított szobrainál következetesen érvényesített alapelv az, hogy az újkori kiegészítések kiállítás előtt eltávolításra kerülnek. Kivételt az olyan esetek képeznek, amikor ez statikai vagy esztétikai okokból nem vagy csak részben lehetsé­ges. Ezt a szempontot kellett mérlegelni az új relief esetében is. A fölső és alsó pár­kány, valamint a kocsikerék hiányzó darabjainak kiegészítése nem jelentett problémát, két esetben azonban a kiállíthatóság fent említett esztétikai követelménye jelentősebb beavatkozást tett szükségessé. A jobb oldali, ágat tartó togás férfialak arca, valamint a kocsit húzó lovak közül az elsőnek a feje teljesen, a másodiké felerészben újkori kiegé­szítés volt. A kiegészítők általános szokása szerint a pótlandó felületet simára faragták, hogy a kiegészítést könnyebben tudják hozzáilleszteni. A férfiarcon így egy ovális mélyedés keletkezett, a két lófej pedig azt az érzést keltette, hogy a két állatot lenya­kazták. A zavaróan groteszk hatás elkerülésére ezért ezt a három részletet a restauráló szobrászok újra kiegészítették. A férfiarc kiegészítése a másik férfialak arcáról vett negatívból készült öntvénnyel történt, a két lófej kiegészítésénél Montfaucon metszete volt irányadó. Az első ló fejének eltávolított kiegészítése egyébként is erősen elrajzolt volt az eredetihez képest. Természetesen valamennyi kiegészítés az eredeti márványé­tól jól megkülönböztethető színűre festett gipsszel készült. sz. J. GY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom