Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 95. (Budapest, 2001)
Giorgio Vasari budapesti Kánai menyegzője
tük Fra Angelico, Francesco Salviati munkáinak és Pontormo Tízezrek vértanúságát ábrázoló képének, mely ma az Uffiziben található. Az sem jelentőség nélkül való, hogy Borghininek döntő szerepe volt a firenzei Badia főoltárára vonatkozó megbízás odaítélésében: a rendkívül jelentős megrendelést a perugiai festmények sikere után, 1566 nyarán Vasari kapta meg. 14 Éppen ezért az a feltevés, hogy a budapesti festmény, az Uffizi Elizeus prófétája (és feltehetőleg a Szent Benedek elveszett replikája is) a perugiai bencések és Vasari között közvetítő szerepet játszó Vincenzo Borghini számára készült, bár nem támasztja alá közvetlen írásos dokumentum, teljességgel valószerű. Ezeket a replikákat Vasari feltehetőleg firenzei műhelyében készítette, miután befejezte, de még nem küldte el a Perugiába szánt nagy képeket, tehát valószínűleg 1566 elején. Fennmaradt néhány rajz is a perugiai megbízással összefüggésben, és ezek tovább erősítik azt a feltevést, hogy a budapesti kép a refektóriumba készült festmény emlékét rögzítő másolat, nem pedig hozzá készült vázlat. Bár nem tudjuk áttekinteni az összes eredeti rajzot és rajzmásolatot, mely Vasari Kánai menyegzőt ábrázoló kompozíciójával függ össze, a budapesti festmény formátumának megértése szempontjából legfontosabbként kiemelhetjük azt a két lapot, melyet a római Istituto Nazionale per la Grafica a Villa Farnesinában és a dijoni Musée Magnin őriz (58. kép). 15 A korábbi, eredetiségüket bizonygató érvelések ellenére ezek inkább pusztán hű másolatoknak tűnnek egy elveszett vázlatrajz után, melyet Vasari a kompozíció fejlesztésének végső szakaszában készített lavírozott tollrajz technikával. Mindkettő körülbelül fele nagyságú a budapesti képhez viszonyítva. Amit ebben az összefüggésben hangsúlyoznunk kell, az az a tény, hogy a fentiekhez hasonló rajzok nem lehettek mintaképei a budapesti festménynek, ez utóbbi ugyanis minden részletében közelebb áll az eredeti perugiai képhez. A rajzok a monumentális festménnyel való viszonylag szoros kapcsolatuk mellett igen sok kis részletben különböznek is a festményektől, mind az alakok gesztusaiban, mint térbeli elhelyezésükben. Ez az összevetés is megerősíti azt az álláspontot, hogy a budapesti kép meglehetősen pontos másolata az eredeti festménynek, és semmiképpen sem annak vázlata. A másolat presztízs-célú gyűjtésének fenti elmélete természetszerűleg támogat minden olyan érvelést, mely a budapesti festmény eredetisége mellett tör lándzsát. Vasari szerzőségének feltételezését egyébként nyíltan soha senki sem vonta kétségbe. Az is hangsúlyoznunk kell, hogy ha meglehetősen provinciális volt is a refektórium festményeire szóló megbízás, azt Vasari egyáltalán nem vette félvállról. Olyan büszke volt rájuk, mint a korábbi Szeplőtlen fogantatás kompozíciójára, s ha ez nem így lett volna, 14 Procacci, U., SulI'AIlogagione e sull'esecuzione della távola del Vasari per l'altare maggiore della Badia Fiorentina, Antichità Viva 30, 6 (1991) 5. 15 Az e kompozícióval összefüggő rajzok elemzése megtalálható lesz Florian Harb Vasari rajzait összefoglaló katalógusában. Cecchi, A., Disegni inediti e poco noti di Giorgio Vasari. in Kunst des Cinquecento in der Toskana, München 1992, 246, Vasari eredeti műveként közölte a dijoni rajzot, bár az inkább másolatnak tűnik. Cecchi helyesen fokozta le másolattá mind a Farnesina rajzát, mind egy ausztriai magángyűjteményben őrzött rajzot, melyet Riedl publikált 1963-ban.
