Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 95. (Budapest, 2001)
Az Antik Gyűjtemény három császárkori szobráról
A dombormű felülete többhelyütt lekopott (különösen a bal oldali férfi felsőtestén), de kisebb sérüléseket nem számítva lényegében ép. Ilyen sérülés van például a jobb oldali alak térdén és csípőjén, illetve a bal oldali tógájának övszerű derékrésze - balteus mögül előbuggyanó redő - az umbo - felületén. Az is felismerhető, hogy a darabot az újkorban néhol lecsiszolták: a jobboldali alak felkarjánál és a háttérben álló togatus tunikájának nyaki részénél. Szembetűnő, hogy az eredeti (jobboldali) szélen a dombormű jóval vastagabb mint a másikon. Mindez talán a relief hátlapjának újkori átdolgozására utal, ám e feltevés jelenleg nem ellenőrizhető. A darab tógába öltözött férfiakat ábrázol. Az előtérben két, szemköztnézetű alak áll, tengelyesen szimmetrikus (talán egymással való kapcsolatukat aláhúzó) szkhémában: a jobboldali a bal lábára nehezedik, a baloldali pedig a jobbra. Közöttük, a háttérben egy harmadik férfi, alakjából csupán néhány részlet maradt meg: a tunica nyaki része, a toga borította váll egy darabja, a nyak, valamint a nyakba lógó hajfürtök és a csupasz áll (36. kép). A ruhákat gazdag, olykor erősen bemélyített redőzet tagolja. A két elölálló togatus mellén középütt két-két, egymás fölé helyezett V-alakú motívum osztja meg a tunica felületét. A togati felsőtestének jobb szélén egy-egy széles, a kartól és a törzstől egyaránt mélyen, árnyékolt horonnyal elválasztott ruharedő húzódik egészen a széles derékrészig (balteus). A vékony, puha anyagúnak sejtetett tunica finom ráncokat vet, lágyívű felületei kicsi, éles vonalakkal vésett redőkkel váltakoznak és van néhány a ruha felületére visszahajló, a többinél plasztikusabban kidolgozott (ún. „visszahajló") redő is. A tunica megmintázása tehát jól mutatja a dombormű kvalitását. Ugyanerről tanúskodnak a toga ábrázolásának jellemzői is. A súlyos gyapjúszövet széles és mély redőzettél tagoltan hullik alá; alatta világosan kirajzolódnak a lábak - a test alsó része inkább hangsúlyt kap, mintsem rejtve maradna. A lábakhoz tapadó ruha lapos redői segítenek kiemelni a test körvonalát. A redőzet ábrázolása itt is változatos: a finoman és éles vonallal vésett ráncok lágy felületekkel váltakoznak, a redők hullámzása olykor hirtelen megtörik. A tógán is látni visszahajló redőket (elsősorban is a jobboldali alak bal lábán). A római „hivatalos" viselet szkhémája Augustus uralkodása idején alakult ki, és egészen a későókorig jól követhető. 16 Meghatározó formai elemei a toga összesodrott, övszerű, mély ráncokkal tagolt deréktáji része (balteus), a mögüle előbuggyanó, majd a bal váll felé folytatódó, U alakú umbo, a mélyívü sinus, ami a budapesti darabon térdmagasságig ér, valamint a toga egyik, a bal karon átvetett vége, a lacinia (a másikat középen, a ruha derék alatti szakasza takarta). A cikk-cakk vonallal jelzett szélű, lelógó lacinia végén finoman mintázott ólomnehezék függ. A budapesti darabon látható toga legfeltűnőbb, a főleg a Claudius császár és a Flavius-dinasztia időszakára jellemző de még a 2. század elején is előforduló 17 motívuma a bal vállról lelógó, a felkarnál öblöt vető lebernyeg. 16 Összefoglalóan, a korábbi irodalommal: Goette, i.m. (ld. fent, 11. j.). 17 Ld. pl. Goette, i.m. (ld. fent, 11. j), Ba 205, 9,5. t. (Milánó); Ba 256, 11,6. t. (Párizs); Ba 315-316, 12,4-5 (Róma), valamint Bb 8, 4,5. t. (Róma); Bb 9, 15-16. t. (Beneventum).
