Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 94. (Budapest, 2001)
Tarentumi votív terrakották: módszertani javaslatok
tett" daraboknál megvolt a technikai lehetősége annak is, hogy az arcot és a kompozíció alsóbb részeit is részmatricákkal mintázzák meg és külön illesszék össze. A koszorú gömböcskéi és a diadéma csíkjai dekoratív jelentőségük mellett egyben kiválóan alkalmasak az összeillesztés nyomainak elfedésére is. Az arc és a többi rész külön mintázása magyarázhatja azt a szembeötlő és már igen korán megfigyelt jelenséget is, hogy a tarentumi symposiastés-ügurák feje gyakran sokkal plasztikusabban mintázott a testnél, esetleg aránytalanul nagy is ahhoz képest. 43 A tarentumi koroplasztika múzeumi gyűjteményekben szétszóródott emlékeit egységükben vizsgálva, koroplasztikai típusaikat elkülönítve és előfordulásaikat följegyezve nyilvánvalóvá válik, hogy készítőik valóban éltek is a kontamináció lehetőségével, már az archaikus és a koraklasszikus korban is. Biztosan állítható legalábbis, hogy az arcok részleges leformázása és különböző kompozíciókba illesztése a produkció több szakaszában is előfordult. Az azonos koroplasztikai típust képviselő arcok így nemcsak többféle ikonográfiái szkhémában, hanem többféle témában is megjelenhettek: az archaikus és kora-klasszikus stílus androgyn arcocskái váltakozva akár férfi- akár nőalakokhoz is tartozhattak. Álljon itt két példa ennek igazolására. 44 A jelenség talán legkorábbi előfordulásának tanúja az a koroplasztikai típus, amelyet a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében a T. 169 leltári számú, archaikus stílusú fejecske képvisel (12-13. kép). 45 Jellegzetes, bepecsételt rozettákkal díszített korongokból kirakott fejdísze arra utal, hogy nem symposiastés, hanem nőlak feje lehetett. Egyértelműen nőalakhoz tartozott viszont azonos generációba tartozó típustársa a Louvre gyűjteményében: a CA 4216 leltári számú töredéken a figura felsőteste is megőrződött, így látható, hogy az itt magas, díszítetlenpolosi viselő fej, chitónos, vállain és karjain a budapesti darab fejdíszeihez hasonló, bepecsételt díszü korongokat viselő nőalaké volt. 46 Ugyanezen típus ugyanezen generációjának két további fejtöredékénél a fejdísz (magas, díszítetlen, vagy felül gömböcskékkel díszítettpo/os) szintén nőalakra utal (14. kép). 47 Minden valószínűség 43 Pl. Lenormant, i.m. (4.j.), 206. 44 Az alábbiakban említésre kerülő típusokat a generációk jelölésével mutatom be, a típus- és generációbesorolás alátámasztására mérési eredményeket is közlök. A mérések jelentőségét a koroplasztikai emlékanyag osztályozásában nem szükséges külön hangsúlyozni; e sorok szerzője a tarentumi figurális terrakották vizsgálatánál az arcok generációkba osztásához négy mérést használ és javasol: az „arcmagasság" (h) az áll legkiemelkedőbb pontjának és a haj kezdetének a távolságát jelöli, az „arcszélesseg" (/) az arc szélességét a szemek sarkának magasságában, az „a" a száj sarkának és az azonos oldalon lévő szem külső sarkának a távolságát, a „ß" a száj aljától az orrtőig tartó távolságot; e négy méret arányainak megfigyelése egyben a formaelemzéses típusmeghatározások ellenőrzésére is alkalmas. A méretek értelmezésénél ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a különféle járulékos körülményekből adódó eltolódásokról sem, amelyek egy generáción belül is néhány százalékos különbségeket hozhatnak létre, vö. Dewailly, i.m. (14.j.), 45-46. 45 P. Arndt gyűjteményéből; legnagyobb magassága 7,3 cm; anyaga szürkéssárga, foltokban barnásra színeződött, viszonylag kis szemcsenagyságú, jól finomított, keményre égetett agyag; felületén nem maradtak festés-nyomok; elöoldala matricából formázva, hátoldala lezáratlan, a hajkoszorú feletti, alacsony polosi alkotó felületre égetés előtt öt korongot tapasztottak, amelyeket bepecsételt rozetta-mintával díszítettek; A=39 mm, /=33 mm, a=15 mm, ß=21 mm. 46 Közöletlen; h=39 mm, /=32 mm, a=15 mm, ß=20 mm. 47 Leiden, Rijksmuseum van Oudheden, ltsz. 1.1934.11.24 és Amsterdam, Allard Pierson Museum, ltsz. 1244 (közöletlen).
