Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)

Gótikus szoborok

GÓTIKUS SZOBROK Petrovics Elek a Szoborgyűjtemény fejlesztésének elveit 1916-ban így összegezte: A szobrászati gyűjtemény rendezése alkalmából az egyes darabok megszerzésénél két jő szempontot tűztünk magunk elé: az egyik, s az elsősorban irányadó a tisztán művészeti szempont, melynek értelmében valamely darab megszerzése csak akkor kívánatos, ha az nem tekintve korát vagy keletkezési helyét, történeti vagy általában tudományos jelentőségét, magában, művészi qualitásainál fogva ható, elsőrendű alkotás; a másik, alárendeltebb szempont a művészettörténeti, melynek értelmében az elsőrendű szobrászati alkotásokból mégis olyanokat választunk ki, melyek alkalmasak arra, hogy egy-egy kor és művészeti terület képviselőjeként szerepeljenek, s így lassanként olyan összefüggő sorozat alakuljon ki, melyben az önmagukban, esztétikailag kiváló műalkotások egyúttal a művészet fejlődését is bemutassák s történeti okulással is szolgáljanak ...a kínálkozó új darabok rendszerint olyan kor vagy hely művészetét mutatják be, mely múzeumunkban még egyáltalán nincs képviselve. Nagyszabású programjának végrehajtásához a Szépművészeti Múzeumot 1914 és 1935 között irányító Petrovics főigazgató munkatársául Meiler Simont választotta, aki 1916-tól a szoborgyűjtemény igazgatóőre is volt. Az általuk kezdeményezett állami vásárlások az állandó szoborkiállítást készítették elő, amely a háborús évek elmúltával csak 1921-ben nyílhatott meg Melier Simon rendezésében. Külföldi vásárlásaik olyan jelentős későközépkori alkotásokkal gazdagították a Múzeumot, mint a kőből készült Szép Madonna (Frankfurt, 1916), a Köln melletti Großkönigsdorfbol való Kálvária-szobrok (München, 1916) (77. kép), vagy egy kis méretű Kálvária-csoport (München, 1917). A Szoborgyüjtcmény állománya a későbbiekben vásárlások és ajándékozások révén három jelentős magángyűjteményből gyarapodott tovább. Mindenek előtt Back Bernát (1871-1953) gyűjteménye érdemel említést. Az előbb Győrben, majd Szegeden megtelepülő, apjától magyar nemesi címet öröklő malomiparos a 20. századi magyar műgyűjtés és művészetpártolás rendkívül érdekes és rokonszenves alakja. Régi mesterek festményeit és szobrokat egyaránt vásárolt. Különösen biztos ítélettel nemkülönben a legjobb szakemberek (köztük Wilhelm von Bode, Julius Böhler, később Theodor Müller) tanácsaira hallgatva - válogatott a délnémet, osztrák, dél-tiroli területek alkotásaiból. Már az első világháború előtt nyilvános magánmúzeummá akarta alakítani gyűjteményét Szegeden. 1917-ben, amikor Móra Ferenc megszervezte a Szegedi Mübarátok körét, a társaság első kiállításán Back Bernát festményeit és szobrait mutatta be. Tervét a világháborút lezáró események hiúsították meg. 1919-ben a 23 ládába csomagolt nagy értékű gyűjteményt Budapestre szállította; a szobrokat szinte