Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)
Herman van Swanevelt rajzai
Swanevelt több mint tíz éves római korszaka döntő jelentőségű művészetének kiteljesedése szempontjából. Róma a 17. század első harmadában a tájképművészet terén is többirányú újszerű törekvés internacionális gyűjtőhelye volt. 7 Az első évtized vezető mesterei - Annibale Carracci, Adam Elsheimer és Paulus Bril - nem csupán nemzeti hovatartozás szempontjából különböztek, hanem egymástól eltérő színezetű tájképművészetet is kialakítottak, amely azonban a természethez kötődő újszerű kapcsolata révén közös alapsajátosságokkal rendelkezett. Annibale számára a velencei és a bolognai tradíció, Elsheimernek a dunai iskola, Paulus Brilnek pedig a nagy múltú flamand tájképműveszeti eredmények jelentették a kiindulópontot, amelyet Rómában az egymásra gyakorolt kölcsönhatások gazdagítottak. Megállapíthatjuk, hogy a 17. század első évtizedeiben, Rómában e kiváló művészek tevékenységében összegződtek az európai tájképmüvészet addigi legfontosabb vívmányai: az északiak analitikus természetábrázoló eredményei és az olaszok kompozíciós invenciói. E ritka kedvező körülmények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a század folyamán a tájkép de facto a nagy művészet rangjára emelkedjék, jóllehet ezt a művészetelmélet hierarchiájában még igen sokáig nem érte el. A század második évtizedétől kezdve tovább színesedett az összkép a holland italianizálók első generációját képviselő Cornelis van Poelenburch és Bartholomeus Breenbergh, majd a francia Nicolas Poussin és Claude Lorrain megjelenése következtében. Annibale Carracci és Adam Elsheimer halála után - s részben az ő kezdeményezéseik nyomán - első sorban Domenichino, Filippo Napoletano és Agostino Tassi eredményei voltak figyelemre méltók az olasz mesterek közül. 8 De igen fontos tényező maradt Paulus Brilnek 161o körül megújult tájképművészete, amelyhez nemcsak az italianizáló hollandok első nemzedéke, hanem Swanevelt és Claude Lorrain is kapcsolódott. Kérdéses, hogy Swanevelt ismerhette-e személyesen Paulus Brilt és Cornelis van Poelenburchöt, mivel az előbbi 1626-ban meghalt és Cornelis ekkor hagyta el Rómát. Valószínűbb festőnk személyes kapcsolata Bartholomeus Breenbergh-gel, aki csak 1629-ben tért vissza szülőföldjére. Mindenesetre e három németalföldi mester művei alapvetően befolyásolták művészetének - és különösen rajzmüvészetének - alakulását. A korábbi szakirodalom túlzott jelentőséget tulajdonított Claude Lorrain hatásának Swanevelt tájképművészetében. Ma már világosan látjuk, hogy részben közös ideálok megvalósításán fáradoztak, közös németalföldi mintaképekre figyeltek, így inkább egyfajta párhuzamosságról, illetve kölcsönhatásról, mintsem egyirányú hatásról beszélhetünk. A Rómában működő tájfestők, noha művészi törekvéseik különféle színezetűek - ideális klasszikus, árkádiai idilli, realisztikus, barokkos, vagy éppen ezek valamilyen kevert változata - közös sajátosságuk, hogy a korábbiaknál nagyobb szerepet szántak a közvetlen természet megfigyelésnek és ezen belül is a fénynek és az atmoszferikusjelenségek tanulmányozásának. Lebilincselte őket a római táj szépsége, a megvilágítás változásával együtt járó hangulati módosulás újszerű élménye. Új típusú, harmonikus kompozíciók különböző változatait alakították ki, de közös bennük a törek7 Salerno, L., La pittiira di paesaggio, Storia dell' Arte 23 (1975) 111-124; Salerno, L., Plttori di paesaggio del seicento a Roma 1, Roma 1977-1978. 8 Chiarini, M., I disegni italiani di paesaggio dal I600 al 175o,Treviso 1972, XX XXVIII.
