Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 90-91.(Budapest, 1999)

Vittorio Amedeo Cignaroli Szarvasvadászata

Hátrahagyott fiúgyermeke, a szintén tájképfestészetben jeleskedő Angelo, a Cignaroli müvészdinasztia utolsó tagja lett. 9 Vittorio Amedeo Cignaroli festészetét többé-kevésbé ismerik Piemontéban (még ha gyakran összekeverik is egyik-másik epigonjának művészetével), és manapság a régió határain kívül is egyre nagyobb történészi és műpiaci érdeklődés mutatkozik iránta. Mindeddig mégsem került sor e nagy művész munkásságának módszeres kuta­tására, teljes oeuvre-katalógusának elemző közzétételére. A magunk részéről, egyre világosabban körvonalazódó terv alapján, elkezdtünk dolgozni egy jövőbeni Vittorio Amedeo-monográfián, ami már most lehetővé teszi számunkra, hogy a festőt ért hatá­sokat, művészi fejlődésének fő állomásait felvázoljuk. Cignaroli ifjúkori művei, mint már említettük, atyja művészetének nyilvánvaló be­folyásáról tanúskodnak. Az 1748—49 körül készült első tájképei ennek megfelelően meglehetősen sötét tónusúak, jellemző rájuk a sűrű felhővel borított viharos ég, kimu­tatható bennük Dughet és Tempesta hatása. Vittorio Amedeo azonban az uralkodó ro­kokó ízléshez alkalmazkodva nem késlekedik megújítani forma-készletét. A festő ecset­járása rendkívül könnyeddé válik, tájai az ötvenes évek folyamán párás, áttetsző jelle­get öltenek. Ez a könnyed kecsesség mit sem változik a settecento második felében, csak éppen a század vége felé közeledve egyre több realisztikus elemmel gazdagodik, így születnek a Savoya rezidenciákat ábrázoló sorozatok, elegáns vadászjelenetekkel, Stupinigi, Moncalieri és Venaria vidékével a háttérben, vagy a szép - és egyelőre pub­likálatlan sorozat, Piemonte festői templomai és apátságai, amelyben már egyfajta preromantikus szellem munkál. A budapesti festmény - mint már Garas Klára is helyesen megfigyelte 10 - a festő legjava terméséhez, 1760 és 1780 közötti alkotóperiódusához tartozik, amikor többek közt a Stupinigi számára festett tájképek és vadászjelenetek tették mind híresebbé ne­vét. A világos paletta és a festőién könnyed összhatás, vagyis a klasszicizmustól még teljesen érintetlen rokokó jelleg, 1770 körüli datálást valószínűsítenek. Megjegyzendő, hogy festményeit Cignaroli mindig pásztorok, lovasok, hölgyek, vándorok és vadászok kecses figuráival élénkítette (számos vadászati témájú képe lát­ható például a torinói Museo Civicóban). Ezeket a figurákat néhány esetben felesége, Rosalia, festette." A mindig rendkívül festőién elrendezett csoportok kialakításához 9 Angelo Antonio Cignaroli 1767-ben született Torinóban és ugyanott halt meg 1841-ben; apjának volt tanítványa és a helyi Szent Lukács egyesület tagjai közé tartozott. Festményeit számos köz- és ma­gángyűjtemény őrzi Piemonte tartományban és egész Itáliában. Vö. Alessandro Bauch di Vesme, L arte in Piemonte dalXVI al XVIIsecolo, 1, Torino 1963, 314. 10 Vö. Garas, i. m. (2. j.) " Ahogyan a settecento piemonti festője és költője, Ignazio Nepote emlékezik meg Pregiudizio smascherato (Leleplezett előítélet) című művében: Fra ' i paesisti mérita / Il Cignaroli la laurea / Che donna volle prendere / Qual le figure facciagli (A tájképfestök közül Cignaroli érdemli a babért, aki olyan nőt akart feleségül venni, aki meg tudja számára festeni az alakokat). A „nő" Rosalia Ladatte, aki 1766 körül ment hozzá férjhez és 1792. február 5-én, 45 évesen halt meg. Vö. Nepote, I.,//pregiudizio smascherato da un pittore (A festő által leleplezett előítélet), Torino 1770. Piemonti köz- és magángyűjteményekben vannak olyan festmények Vittorio Amedeo Cignarolitól, amelyekre az alakokat a felesége festette. Ezeket mindig könnyen fel lehet ismerni mind az ecsetjárás bizonytalanságáról, mind a ruházatnak arról az apró­lékosan részletező bemutatásáról, amely kifejezetten női ízlésre vall.

Next

/
Oldalképek
Tartalom