Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 88-89.(Budapest, 1998)

A Krafft-festmény konzerválása és restaurálása

alsó visszahajtott szélen, szöglynkak rozsdafoltokkal. A festék kötőanyaga gyengén vízoldékony, fehérje alapú, valószínűleg kazein ragasztó. A fedőfesték gouache-jellegü festék, tehát valamennyi pigment kisebb-nagyobb mértékben tartalmaz fehér töltőanyagot: ebben az esetben meglepő módon ólomfehéret. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe, 1927-ben már vakkeret és papírhátlap nélkül, ráncosán, ólomfehér oxidációjától feketén, díszkeretben került be. A ráncosodás és a helyenként megindult penészedés valószínűleg még a vakkeretben bekövetkezett erős nedvesedés eredménye. A feketés foltok a levegő szennyeződéséből, hosszabb idő alatt, a nedvességtől függetlenül alakultak ki (67. és 69. kép). A restaurálás a hordozó konzerválását és a felület esztétikai helyreállítását tűzte ki célul. Az első lépés a díszkcretből való kiemelés után egy mechanikai portalanítás, majd a hátoldalon maradt enyv, papír és faszilánkok eltüntetése volt. Utóbbiakhoz desztillált vizet és borecetet használtam. A festék oldhatósági próbája után, a nedvesség pótlása, a lap kisimítása következett. Ez karbamid 10%-os alkoholos oldatával történt, úgy, hogy a lap hátoldalával az említett vegyszerrel átitatott szűrőpapírra került, majd filc-, és vetexlapok között enyhe présnyomás mellett, présbe került. Ezt a folyamatot egy héten keresztül, a felületet mindig szárítva, ismételgettem. Az így már sima, de még nem tartósan száraz és stabil felületen hidrogén-peroxid, enyhe ammóniás-alkoholos oldatával redukáltam az ólomfehér megfeketedett felületét. Többszöri óvatos kezelés után, a színek visszanyerték eredeti tónusukat és a háttérben egy épület oldalán előkerült a művész monogrammja: „I. B." (70. kép). A kisimított, konzervált és fertőtlenített felületen, alul és oldalt hiányok mutatkoztak. Ezek alul, a visszahajtott szegély, oldalt pedig a megindult penészedésből adódtak. Ezeket a hiányokat „intarziás módszerrel" új, hasonló pergamennel pótoltam. A kiegészítéseket hátulról „japán papír" erősíti. A ragasztó, a hullámosodást elkerülendő, kis víztartalmú, metakrilát alapú diszperzió (Plextol). Ezt követően ismét présbe került a lap. A végső fázis, a retusálás akvarellel történt, kevés nedvesítő anyag, ökörepe hozzáadásával, így viszonylag zsíros felületen jól terültek a festékek. A 18. századi művészek is használták az ökörepét a festékek jó terülésére és gyors száradására. Kevés gumiarábikummal mélyítettem a retusált kiegészítések tónusát az eredetihez (68. kép). Minthogy a pergamen tárolása, a már említett értékeken nem mindig biztosítható, a lapot 1,9 mm-es savmentes múzeumkartonra feszítettem, vékony japán papír feszítőcsíkkal. Erre a montírozásra került egy felnyitható, szintén savmentes, ferde vágású takarókarton, ami a feszített széleket 2 mm mélységben lefedi. így a gyűjteménybe illesztve, a tárolódobozban nem érhet hozzá a felette elhelyezkedő másik műtárgy és kiállításkor ez a fedőlap növeli a műtárgy esztétikai megjelenését. PANKASZI ISTVÁN