Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 88-89.(Budapest, 1998)
A Krafft-festmény konzerválása és restaurálása
MÚZEUMI HÍREK A RÉGI KÉPTÁR ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÁTRENDEZÉSÉRŐL A múzeum épületének felújítása miatt 1997 novemberétől a Régi Képtár állandó kiállításának felét, a városligeti oldalt ki kellett üríteni. A rekonstrukció előreláthatóan több évig fog tartani. Miután egy főművekre korlátozott, kisebb, de „levegős" ideiglenes kiállítás rendezése raktározási gondjaink miatt megoldhatalan volt, az első emeleten eddig kiállított minden képet a másik szárnyban a közönség számára hozzáférhető formában kellett elhelyeznünk. Az első csapda, amelyet el kellett kerülni, a gyors és egyszerű megoldást ígérő raktárszerü bezsúfolás lehetősége volt. Ezzel a megoldással megtakaríthattuk volna az egyes termek pontos, léptékhelyes, előre elkészítendő megtervezését, hiszen a képeket egyszerűen több sorban, sűrűn felaggatva, iskolánkénti csoportosításban, de csupán a méreteket alapul véve kellett volna elhelyezni. Menet közben alakult volna ki az összkép, ami talán az improvizáció nagyobb örömében részesíthetett volna bennünket, de bizonyosan nagyobb kockázattal járt volna az eredményt illetően, és a költözés idejét sem rövidítettük volna meg vele. Számomra világos volt, hogy egy új állandó kiállítás megrendezésére nyílt most lehetőség, amelyet érdemes alapos előkészítéssel, teljes koncentrációval, értelmesen kihasználni. Mint ahogy az is nyilvánvaló volt, hogy az anyag teljes megmozgatását a tárgyak gondos letakarításával, állapotuk ellenőrzésével és a szükséges konzerválások elvégzésével kell egybekötni. A rendezési terv elkészítésekor a helyszűkét még kényszerítő körülménynek éreztük. Ahogy azonban egy-egy fal a valóságban kiteljesedett, megéreztük, hogy ez az esztétikai hatás titka. Mivel a múzeum megnyitásakor, 1906-ban ugyanekkora terület jutott a Régi Képtár állandó kiállításának (csak éppen a másik, az állatkerti szárnyban), önként adódott egy akkori stílusú, „anno..." kiállítás gondolata. Természetesen szóba sem jöhetett a kilencven év előtti állapot rekonstrukciója, hiszen a gyűjtemény teljes mai állagát, a legújabb kutatási eredményeket és a modem kiállításrendezési elveket is figyelembe véve akartuk korszerűvé tenni a kiállítást. Végeredményben csak a viszonylagos zsúfoltság és a színes falak emlékeztetnek a századelő kiállítás-enteriőrjeire. Míg az utóbbi, ha sok fejtörés és próbálgatás után alakult is ki, nyilván szegényesebb az eredeti selyembrokát falburkolatoknál, a sűrű elrendezés viszont ma talán céltudatosabban irányul a müvészerttörténeti összefüggések bemutatására. Furcsa módon, ambíciónkat nem törte le az a tudat, hogy csak néhány éves, átmeneti időre lesz érvényes az, amit most megrendezünk - ellenkezőleg! Inkább felszabadított a „végleges"
