Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 88-89.(Budapest, 1998)

Giovanni Battista Naldini: Három Grácia Ámorral. Egy firenzei manierista, Botticelli Raffaello és Borghini nyomában

mozdulata a szépség és jótékonyság eljutását fejezi ki az alacsonyabb létezőhöz.

63 A mozdulatnak ilyen értelmezését kétségessé teszi, hogy Naldini máshol is, egészen más összefüggésben is alkalmazza azt. Nem fogadhatjuk el azt sem, hogy a második Grácia háttal forduló beállítása a ficinói conversio megvalósulása lenne. Mertens szerint ugyanis ez utóbbit igazolná, hogy a Grácia a háttérbeli „földöntúli fény" felé fordul a sötétbe boruló előtér felől.

64 A szerző azonban nem veszi figyelembe, hogy az előtérbe éles fény világít be, éppen a néző irányából! Az első Grácia pillantása a szerző szerint Ámoréval találkozik. Ezt a véleményt Webbénél is olvashatjuk, mindazonáltal valószínűbb, hogy a Grácia középső társa felé tekint, és nem Ámorra. A három Grácia témája a késő-quattrocento firenzei művészetében tagadhatatlanul az egyik legtisztább példája annak, hogyan hatott a neoplatonizmus a humanista környezetben keletkezett műtárgyakra.

65 Ennek ellenére a Három Grácia kompozícióin úgy a késő-quattrocentóban, mint a 16. század második felében nemigen lehet kimutatni Ficino müveinek olyan jellegű, szó szerinti, illusztratív erejű hatását, ahogy azt Mertens feltételezi Naldini festménye kapcsán. Abban a néhány részletben azonban - mint a fejek iránya vagy a Gráciák ruhái - ahol a különböző források igen nagy eltérést mutatnak, nem lehet Ficino szövegeivel összefüggésbe hozni a budapesti képet. A helyes ítélet morális problémájának neoplatonista értelmezése nyer képi megfogalmazást Naldini egyik vázlat-sorozatán is, amelyhez szerencsésen fennmaradt az alapjául szolgáló program is. A rajzok, amelyeknek Alessandro Cecchi a Giudizio sul Valore címet adta, ikonográfiái lag abba a csoportba sorolhatók, amelybe az uralkodók erényeit magasztaló Paris tévedése téma különböző változatai tartoznak.

66 Kompozicionális részleteit tekintve viszont ezekből a rajzokból lehet a budapesti képet eredeztetni. így tehát ezek a vázlatok és programjuk összekötő kapcsot jelentenek a moralizáló témájú korábbi példák, a ficinói hagyomány és Naldini budapesti festménye között. Ajelen-~ leg a Louvre illetve a sienai Biblioteca Communale gyűjteményébe tartozó lapok programját Vincenzo Borghini adta meg. Szokásához híven az ábrázolás kialakításának alkalmával több lehetőség közül választott, a forrásokat alaposan tanulmányozta.

67 A Francesco de' Medici nagyherceg dicsőítését szolgálni hivatott jelenet a Paris ítélete témából és annak kompozicionális hagyományából indul ki. Itt azonban egy trónon ülő alaknak, aki Borghini szerint talán Scipio lehetne, de Francescóra utalna, egy almát helyettesítő jogart kellene átadnia. Az ítélet győztese ezúttal nem Vénusz, hanem Minerva. Magyarázatul és egyben mottóul ezt adja meg: „és ahol korábban azt mondták, hogy „adassék a legszebbnek", ez (a jelenet mottóként) ezt kaphatná: „adassék a legér63 Mertens, i.m. 202. 64 Mertens, i.m. 203. 65 Mertens, i.h.; Webbe, i.m. 173. 66 Cecchi, A., "Invenzioni per quadri" di Don Vincenzo Borghini, Paragone 33 (1982) 383-385. sz. 89-97; Egy rajz többször felhasználva ld. Nova, i.m. 94. 67 Borghini munkamódszeréhez ld. Scorza, R. A., Vincenzo Borghini and Invenzione: the Florentine Apparato of 1565, J^C/44 (1981) 57-75.