Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 88-89.(Budapest, 1998)
Medmai terrakották
tak a kolóniák számára is meghatározó impulzusok. A késő archaikus kortól a kolóniáknak a fogadalmi leletanyagok nagy mennyiségéből látható anyagi-szellemi fellendülése azonban mindenképp teret adhatott egyedi jellegek kialakulásának is, ami kifejezésre is jut a „medmai figurák" stílusvilágában. Minden jel arra mutat továbbá, hogy a szubkolóniák nem csak befogadó szerepet töltöttek be, hanem hatást is gyakoroltak egymásra, illetve anyavárosukra, részben épp a fogadalmi agyagfigurák forgalma révén. Ezen a hasonlóságokból, kölcsönhatásokból, átvételekből felépülő formavilágban az egyes típusok szétválasztása és központhoz kötése nyilvánvalóan csak mindhárom lelőhely nagy mennyiségű anyagának vizsgálatával lehetséges, a Millertől látottak szerint komoly gondot fordítva az agyagfajták vizsgálatára is. A Lokroi-Medma kör művészetével kapcsolatban meg kell említeni végül egy harmadik darabot is. AT. 189 leltári számú fej (6-7. kép) 38 anyaga különbözik a két másikétól: halványsárga, belül szürkésbarna, az előzőekénél jobban finomított, de így is csillámos, és fehér ill. fekete szemcsékben gazdag; kevésbé keményre égetett, és közel sem annyira repedezett felületű. Ez az anyagminőség önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a darab medmai készítését feltételezzük, ugyanakkor nem zárja ki, hogy akár Lokroiból, akár valamelyik kolóniájából származzék. Bár a fej a másik kettőnél minden méretében arányosan kisebb, ettől még lehet ülő istennő szobrának töredéke. Figyelemre méltó azonban, hogy a darab hátul nincs lezárva, sőt a fej hátulsó részének mintegy egynegyede nincs megformálva, teteje pedig a csigásra mintázott haj felett homorú vonalat mutat. A darabot tehát mindenképpen egy nézetre szánták, kialakítása alapján elképzelhető, hogy dombormű töredéke. A darab helyének meghatározásához a lokroi-medmai kör további külső kapcsolatai nyújtanak segítséget. Louise Quarles van Ufford - részben talán leltári adat alapján is - tarentuminak tekintette, és a Kr.e. 5. sz. közepe után a lokroi és a tarentumi koroplasztikai stílus egymásra hatásának illusztrálására használta fel, egy jól ismert medmai fej-típus utolsó, tarentumi fejlődési állomásának tekintve. 39 A terrakottán ábrázolt hajviselet valóban az egyik legjellegzetesebb Medmában: a három-öt sorba rendezett, spirálisan bekarcolt gömböcskékkel jelzett hajcsigákból álló frizura a 470 körüli évekre keltezett, szubarchaikus istennő-fejeken jelenik meg először, 40 azután változóan gondos és változó mértékben stilizált kivitelezésben végigvonul több generációnyi variánson. Ezzel a darabbal azonos szériába tartozó, biztosan a Lokroi-Medma körben készült példány egyelőre nem ismert. A jellegzetes, göndör frizurás ábrázolás ugyanakkor arra utal, hogy készítése nem lehet egészen független ettől a körtől. Az arc ábrázolásának lágysága az előbbieknél későbbi készítési időpontot sugall: a felfelé irányuló fejtartás és tekintet, a telt, kerek áll, az orcákba puhán bemélyülő és egyébként is egymáshoz közel ülő szemek, a többiekénél magasabb, nyíltabb homlok a szigorú stílusjegyeit is háta mögött hagyó érett klasszikusnak mondható megformálás jegyei. Stílusa alapján 38 M.: 10 cm; a nyak alatt letört, néhány hajcsiga felszínén sérült, felületén fehér festés nyomai; származási helye állítólag Taranto; 1914-ben, Paul Arndt gyűjteményéből került a múzeumba; Oroszlán, Z., Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum antik terrakotta gyűjteményének katalógusa, Budapest 1930, 45, B33 sz.; Quarles van Ufford, i.m. 131, 67. kép. 39 Quarles van Ufford, i.m. 131. 40 Herdejürgen, i.m. B3-4 sz.
