Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 87. (Budapest, 1997)
A múzeumi raktárak titkaiból
Achilles-festőt, 24 a Tithonos-festő azonban szívesen, bár távolról sem általánosan alkalmazza, nem egyszer nőalakokon is (pl. 1, 1 bis, 14). A borostyánlevél-sor a Berlinifestő korai kis amphoráin gyakori, lékytoson és nolai típusú amphorán is feltűnik müvei közt, de később egyedül a Tithonos-festő használja gyakrabban, amphorákon kívül nem egyszer lékythoson (12, 13) is. 25 A budapesti váza a szorosabb értelemben vett 26 „nolai" amphoráknak a 490 körüli megjelenésüket 27 követően egymás mellett élő attikai változatai közül azt képviseli, amely alighanem a Berlini-festő vázáit formáló egyik fazekas műhelyében alakult ki. 28 Az echinus-alakú, belül konkáv perem kissé benyúlik a száj fölé, belül éles szögben, kívül barázdával különül el a nyaktól; a három rúdból összetett fülek alul kissé behajlanak a nyak felé, amelyet az ovoid testtől reliefgyűrü választ el. A torus alakú talp fölül kissé befelé lejt, oldalt lefelé kiszélesedik, alja konkáv, középen kis kúppal. A test és a talp közti, alul-fólül barázdával határolt gyűrű mintegy kiváltja a test súlyát. A Tithonos-festő vázája a 430 körüli évekig továbbélő formának elsősorban a fül kiképzése és a részek arányai alapján korai, 480^470 körül készült példánya. Az amphorát 1873-ban, a bécsi világkiállításon vásárolta Pulszky Károly, aki állami megbízásból a megalapítandó Iparművészeti Múzeum számára szerzett különböző korokat és műfajokat képviselő változatos anyagot. Az antik darabokat atyai barátja, az akkor már lipcsei professzor Johannes Overbeck segítségével Emil de SaynWittgenstein herceg gyűjteményéből válogatta. A gyűjtemény anyagát a herceg az 1850es évek végén szerezte Nápolyban, ahol diplomataként tartózkodott. Az eladáskor 29 a vásárolt antik tárgyak nagy részének lelőhelyét is megjelölték. Túlnyomó többségük Cumaeból származik - ahol a herceg 1858-ban ásatásokat szervezett 30 -, néhány darab S. Agata dei Gotiból és Capuából, továbbiak pedig Nolából, köztük a Geras-festő pelikéje (ARV 2 1642), a Drezda-festő nolai amphorája (ARV 2 1664) és egy feketemázas attikai talpas tálka az 5. sz. második negyedéből. A megadott lelőhelyek hitelessége mellett szól, hogy az egyik architektonikus terrakottalap cumaei származását új 24 Beazley, JHS 42 (1922) 76; Kurtz, D.C, in The Berlin Painter, Oxford 1983, 54 és 214.J. Néhány példa a Berlini-festőnél: Beazley, JHS i.m. 2. és 3. t., a jobboldali alakok, 3., 4., 6-8. kép. Viszonylag gyakori a Providence-festőnél és a London E 342-festőnél. Az Achilles-festő amphoráin: Oakley, J.H.. The Achilles Painter, Mainz 1997, 46-51. t. A motívum, nem ilyen határozott formában, olykor a Berlinifestő körén kívül is megjelenik, néhány csésze-díszítőnél is (Makrón. Télcphos-festő). 25 A Berlini-festő vázáin: Neer, R.T., in CVA Malibu 7, 6, ad pl. 331 (az Eucharidés-festő említése nyilván elírás). Elvétve a motívum más festőknél is felbukkan, pl. CVA BrMus 5, pl.67,2 és CVA München 2, Taf.68,4 (mindkettő a London E 342-festő nolai amphorája); Boardman, J., Athenian Red Figure Vases: The Classical Period, London 1989, 56.kép (a Bowdoin-festő lékythosa, Richmond, Virg.). 26 Beazley, J.D., JHS3] (1911) 286; uő., Vases in America, i.m. (fent 13.j.) 37. 27 A forma előzményeiről a feketealakos vázafestészetben: Luce, S.B., AJA 20 (1916) 439-459. 28 A fonna történetéről fent 26.j., továbbá Bioesch, IL, Antike Kunst in der Schweiz, Zürich 1943, 6263; Euwe, L, BABesch 64 (1989) 114-133 (korábbi munkáinak eredményeit is összefoglalva); Oakley, J.H., The Phiale Painter, Mainz 1990, 47—48. A Nolában készült helyi utánzatokról, az ún. Owl-Pillar Csoportról Szilágyi, J.Gy., in Die Welt der Etruscer, kat. Berlin 1988, 226-227 (a korábbi irodalommal). 29 A vásárlásról és a vásárolt antik tárgyakról Szilágyi, J.Gy., i.m. (fent 2.j.) 65-68, 142. 30 Minervini, G.,BullArchNapolitano 8 (1860) 180.sz., 25-32; Souvenirs et correspondances du prince E. de Sayn-Wittgenstein-Berlebourg I, Paris 1888, 381-382.
