Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)
A 20. századi román festészet kulcsfigurája: M. H. Maxy és a nemzetközi avantgarde
A szintézis, az integráció a román avantgárdé egyik jellegzetes gondolata. Az integralizmus a táblakép halálán alapul, a kubizmust és a dadaizmust egyaránt magába foglalja. Az integráció nemcsak a különböző avantgárdé irányzatok, hanem a különböző műfajok felé is nyitást jelent: így elsősorban a színház irányába. Maxy mind André Gide, mind Pirandello darabjaihoz készített rajzokat (41. kép), 76 de azon túlmenően iparművészeti tárgyakat is tervezett. Maxy már 1924-es Contimporanul kiállításon bemutatott bútorokat, de a továbbiakban az iparművészeiét bevonta az Integral közvetlen körébe és egy iskolát alapított, az „Integral konstruktív művészeti műhelyét", amelynek a Bauhaus műhelye szolgált modellül. A bukaresti művészeti akadémiától alapvetően eltérő, új típusú iskolát az jellemezte, hogy a professzorok és diákok együtt dolgoztak, s együtt mutatták volna be müveiket a műhely állandó kiállításán. Valójában erre mindössze egy alkalommal, 1926-ban került csak sor. A román avantgárdé mozgalomnak az 1924-es év vége, és az 1925-ös év jelenti a legfeszültebb, legtermékenyebb periódusát. Az „itt és most" a bukaresti modern művészetben ezekben az években kristályosodik ki, méghozzá éppen Maxy aktív és sokoldalú tevékenysége révén. Az „itt és most" 1924-1925-ben azt tükrözi, hogy a román avantgárdé az internacionális koordináta-rendszerben tökéletesen megtalálta a maga helyét. Amit az Integral folyóirat (Maxy és köre) képvisel, az radikálisan új a korábbiakhoz - még a Contimporamilhoz képest is. Az irodalom és a képzőművészet egyforma hangsúllyal szerepelnek, s a színház, a film, az alkalmazott művészetek mind megszólalnak ebben az új együttesben. Az Integral nemzetközi hatósugara, kapcsolatrendszere igen széles: beletartozik Michel Seuphor, René Crevel, Robert és Sonia Delaunay, Tristan Tzara, Prampolini, Arthur Segal, Nikolaus Braun, Van Doesburg és még sokan mások. Elképzeléseikben az orosz konstruktivizmus, a Bauhaus pedagógiája, a néger művészet „primitivizmusa", a kortárs színházművészetből pedig Alexandra Exter, Fernand Léger, Friedrich Kiesler, Bedrich Feuerstein egyaránt helyet kap. Maxyt a színház nagyon érdekli, már 1923-as weimari látogatása óta, majd Max Reinhardttal kialakított, közvetlen kapcsolata révén. Mindez illusztrációk, díszlettervek, cikkek formájában megjelenik az Integrálban. Az iparművészet és a színház iránti érdeklődés egyre messzebb viszik Maxyt az eredeti kiindulóponttól. 1926-tól az Integral műhely-iskolája Iparművészeti Akadémiává változik. A konstruktivizmusból, a táblakép halála elméletből hamutartók és lámpák születnek. Hasonló eltolódások szinte minden avantgárdé irányzaton belül lezajlanak ebben az időben, magán a Bauhauson belül is megfigyelhető ez a folyamat: ebben tehát a román avantgárdé a korabeli mozgalmakkal osztozik. A Maxy féle Akadémia is - amely könyvkötészetet, batikot, fém- és bőrmegmunkálást, grafikát, litográfiát, reklám- és plakátművészetet és még egy sor más tárgyat tanított volna - növendékek hiányában inkább csak terv maradt, illetőleg csak néhány tárgy oktatására szorítkozott. Ebben az időben már az új irányzat - amelyet kezdetben szuprarealizmusnak neveztek - s ami nem más, mint a román szürrealizmus, egyre nagyobb tért hódít Victor 76 Díszlettervek Luigi Pirandello „Az ember, az állat és az erény" című művéhez ( 1926) és André Gide „Saul"-jához (1925).
