Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)
A 20. századi román festészet kulcsfigurája: M. H. Maxy és a nemzetközi avantgarde
Végül nem zárható ki egészen egy ugyancsak ehhez a körhöz tartozó - magyar származású - alkotó, Nikolaus Braun (Bama Miklós, Berlin 1900 - 1950 New York) 22 hatása sem. Nikolaus Braun - akárcsak Maxy - Segal magániskolájába járt, festői, művészi nézeteit átvette, vele szoros barátságba került, s együtt írtak egy kisebb könyvet Licht-problem in der bildenden Kunst címen. Braun különös kettős - szobrászi és festői - tehetsége viszonylag kevés műben öltött testet. Egyetlen ismert festményében (Berlini utcakép) 23 azt a mozaikdarabokból összerakott, narratív előadásmódot vette át Segaltól, amit ebben a hangsúlyozott formában - tudomásunk szerint - Maxy sohasem követett. Ezzel szemben Braun fényreliefjei - és fényszínpad terve -, ahogy a megmaradt reprodukciókból következtetni lehet, Maxy szemléletével, különösen a fényhatásokra alapuló kompozíciókkal belső rokonságot árulnak el. Braun egymás mögött elhelyezkedő síkokból építi fel térbeli konstmkcióit, ezek a részben áttetsző, egymást átszelő síkok fokozatosan mélybe vezetik a tekintetet, akárcsak Maxy Tájkép című festményének elemei. A festmény felkelti a több dimenzió illúzióját, csakúgy, mint Braun valóban több dimenzióban létező reliefje és színpadképe. 24 Ahogy Braun konstmkcióiban, Maxy képén is az egyes síkok mögül, vagy azokon keresztül dereng elő a fénysugárzás, anélkül, hogy a fényforrást akár hozzávetőleg is lokalizálni lehetne. Az egymás mögé helyezett síkok, a Maxyra oly jellemző transzparens körszelet, a kompozíció középrészén áthaladó diagonálisok, s végül lent a kép balszélén az egymás mögött felsorakozó körcikkelyek sokkal inkább gondosan megkonstruált színpadi díszletre, mint valóságos tájra emlékeztetnek. Ahogyan 20-as évekbeli festményei elárulják, Maxy ebben az időben egyértelműen Segal szemléletéből merített - és Segallal, Nikolaus Braunnal együtt ugyanahhoz a berlini körhoz tartozott. Segal műtermében a Jour fix"-eken, minden hónap első hetében rendszeresen összejártak a berlini szellemi élet vezető figurái; művészek, építészek, filmrendezők: Adolf Behne művészetkritikus, Herwarth Waiden, a Sturm Galéria igazgatója, Raoul Hausmann, az egyik legfontosabb dada-egyéniség, Lyonéi Feininger festő, Viking Eggeling és Hans Richter, az absztrakt film feltalálói, Walter Gropius, a Bauhaus igazgatója, Walter Ruttmann, az egyik legjelentősebb filmrendező, a magyar Péri László szobrász, Moholy-Nagy László festő, Breuer Marcel építész, és még sokan mások. Nyilvánvalóan ebből a körből szövődik Maxy és Richter, Maxy és Segal, és mások közt az a barátság, ami lehetővé tette, hogy később, 1924-ben, a Maxy által rendezett bukaresti kiállításon e kiváló művészek résztvegyenek. Ez a kör már 1922-1923-ban a berlini internacionális avantgárdé egyik fontos centrumává vált, ahol számtalan eszme cserélődött Segal ekvivalencia elképzelésétől Moholy-Nagy képarchitektúrájáig, Nikolaus Braun fényplasztikáitól Paul Scheerbart üvegarchitek22 Résztvett, Maxyval 1927 áprilisában a „Die Malschule Arthur Segal" kiállításon, a berlini Kunstheim Twardy-ban. In Arthur Segal i.m. (9.j.) 237; vö. Davidescu, C, Arthur Segal en Roumanie, Revue Roumaine Histoire de VArt 24 (1987) 59-68. 23 Nikolaus Braun: Berlini utcakép 1921, olaj, farostlemez, 74 x 102 cm, Berlinische Galerie, Berlin 24 Noha Maxy Tájkép cimü müvét (18.j.) Oprea, a Maxy monográfia szerzője 1926-ra datálja, tehát arra az időszakra, mikor Maxy már nem tartózkodott Berlinben, ez nem zárja ki, hogy Maxy és Segal, illetve Maxy és Braun ne lettek volna kapcsolatban. Ezt támasztja alá az Integrálban megjelent Segalnak szentelt hosszú Maxy cikk és a hozzá kapcsolódó Braun szobrait ábrázoló illusztrációk, (vö. 12.j.)
