Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)
A 20. századi román festészet kulcsfigurája: M. H. Maxy és a nemzetközi avantgarde
gyarázza meg. (Természetesen témánk, Maxy és az avantgárdé szempontjából itt csak a legradikálisabb törekvéseket vehetjük tekintetbe, szükségképpen figyelmen kívül hagyva az ottani művészet egyidejű, tradicionálisabb megnyilvánulásait.) A román festészet sajátos kronológiájához tartozik, hogy 1923-ra még nem esett át a kubista fázison. Vitathatatlannak tűnik - mint ahogyan ezt Amelia Pavel kimutatja, 31 hogy a román művészetben az expresszionizmusnak volt talán a legnagyobb visszhangja. Ehhez képest a kubizmust csak Maxy generációja tudta annyira magáévá tenni, hogy az a román művészet szerves részévé válhatott. „Arról volt szó, hogy egy űrt kellett betölteni, s ezért a kubista elemek alkalmazása Maxynál, Corneliu Michailescunál, Marcel Jancónál és Victor Braunernél nélkülözhetetlennek tűnt." 32 Mit jelentett ez Maxy esetében? Maxy a kubizmust a maga módján értékeli újjá - más stílusokkal keveri. Leginkább az 1922-es Csendélet 32, című festményén érvényesül a kubista hatás (30. kép). A háromszögekre vagy négyszögekre tördelt tárgyak (asztal, váza, gyümölcsök) elvesztik eredeti sajátosságaikat, a geometrikus idomok kemény törésvonalaiból egy rácsra emlékeztető szerkezet áll össze, amely szinte homogén felületet alkot. A felületet a részekre tördelt tárgyak éleinek, sarkainak belső villódzása, vibrálása teszi elevenné, mozgalmassá. A képtér minden centimétere ki van töltve, az egyes idomok, Segal ekvivalencia szemléletének értelmében, egyformán fontosakká válnak, semmiféle belső hierarchia nem érvényesül, sem a tárgyak és környezetük, sem pedig az előtér-háttér vonatkozásában. A kubizmussal párosított ekvivalencia-felfogás a képnek szilárd belső tartást, hűvös tárgyilagosságot biztosít. Míg Arthur Segal korai kompozícióin az ekvivalencia a részekre tördelt kompozíciót nehézkessé tette, az egymás mellé rendelt képecskék sokszor naiv, mesterkélt hatást keltettek - itt az ekvivalencia egyetlen ábrán belül, és éppen a kubista hatásnak megfelelően, összefogott, megkonstruált módon érvényesül. Ebben tehát Maxy - már 1922-ben - továbblépett mesterénél, sőt számos németországi kollégájánál is. Ez akkor válik igazán érzékletessé, ha alkotásait a Novembergruppe tagjainak müveivel vetjük össze. A Novembergruppe festőinek nagy része - Maxyhoz hasonlóan - 1922-ig nem lépett át a non-figuratív ábrázolás határmezsgyéjén, hanem azon innen maradva, egy, a kubizmusból, expresszionizmusból, futurista és dada elemekből összeszőtt stílust alakított ki, nem mindig a legnagyobb művészi erővel. Maxy stílusát - Segalon kívül - mással nem lehet igazán rokonítani. Sem az expresszionisták (Ludwig Meidner, Max Pechstein), sem a geometrikus absztrakt művészek (Erich Buchholz, Walter Dexel) alkotásai nem mutatnak igazi analógiákat. Leginkább Fritz Stuckenberg, Thomas Ring, Johannes Molzahn és főként Max Dungert állnak hozzá közel. De Maxy kifejezésmódja tárgyi 1 agosabb, személytelenebb, mint az övék. A Novembergruppe tagjaival szemben semmilyen témához nem közelít érzelmi, szentimentális töltéssel, ezért kompozíciói általában önmagukban zártak, harmonikusak, formailag teljesen megoldottak. 31 Pavel, A., Acta Histroriae Artium 18(1972)415. 32 Vlasiu, J., La fortune des idées constructivistes dans l'art roumain des années 20: intégralisme, in Kat. Bucharest in the 1920s - 1940s i.m. (2.j.) 40. 33 M. H. Maxy: Csendélet (16.j.) szerepelt Maxy 1923-as, a berlini Der Sturmban rendezett kiállításán (illetve a katalógusban, o.n.)