Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)

A 20. századi román festészet kulcsfigurája: M. H. Maxy és a nemzetközi avantgarde

zott ki, tehát a Kalapos férfi (28. kép) az ezt megelőző, a Kéményseprők (42. kép) pedig közvetlenül az ezt követő periódusból való, azaz a két mü mintegy közrefogja az adott forradalmi lendületű korszakot. S noha a két kép ebből a lendületből első ráné­zésre nem sokat árul el, mégis, éppen ezáltal, felveti a modern román művészet perio­dizációjának néhány alapvető kérdését. A román művészetben uralkodó tradicionális, faluhoz, népi jelenetekhez kötődő tematika, s a késői impresszionisztikus stílus és szimbolizmus viszonylag sokáig, kö­rülbelül 1922-ig maradt egyedülálló, egyedül érvényes és egyedül elfogadott. A nagy­város lüktetése és a hagyományostól eltérő felfogás (legyen az kubista, futurista, konst­ruktivista vagy dadaista) 1920 után a primitivizmus kivételével szinte egyszerre tört be, s egyszerre szerzett érvényt magának. A különböző irányzatok egymás hatását erő­sítették. Az áttörés Magyarországon mintegy tíz évvel korábban, 1911-1912 között következett be, amikor a magyar Nyolcak csoport tagjai egyszerre fordultak szembe a nagybányai és a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) felfogásával, hogy új, autonóm festői nyelvezetet teremtsenek. Stílusuk az újfajta gondolkodásnak, radikális elhivatottság-tudatnak a vizuális megfelelője. A szintetizáló szemléletnek kellett megszületnie ahhoz, hogy a Nyolcak felfogását továbbépítő csoportok - így az aktivisták - autonóm módon, külföldi hatások nélkül is, tökéletesen korszerű és aktu­ális felfogást tudjanak kialakítani, amely 1920 után azután magától értetődően vezetett át az internacionális, többnyire avantgárdé művészeti áramlatokba. Mindez leegysze­rűsítve, a nagybányai neósok fellépésétől ( 1906), aNyolcak megjelenéséig ( 1909-1911), majd az aktivisták bemutatkozásáig (1916-1917), végül a képarchitektúra megszületé­séig (1921-1922) első megközelítésben négy szakaszt jelent. Ezzel szemben a romá­noknál ez a folyamat leginkább három évre (1922-1925) sűrűsödik össze. Ebben az időben igen intenzíven, elméletben, festői-tipográfiai-szobrászi megoldásokban egya­ránt gazdag művészi mozgalom bontakozott ki. A dinamikus, megalkuvásra képtelen, radikálisan újat kereső román művészi meg­újulásnak fő figurája, motorja M.H. Maxy. Stílusának különös ellentmondásossága, tevékenységének, érdeklődésének sokszínűsége (a szorosan vett festészeten kívül a rajz, a színház, az iparművészet, az oktatás is foglalkoztatta) éppen egyéniségének gazdagságával magyarázható. Mindez azonban csak 1922-1923 után érvényesül iga­zán. Ezt megelőzően, 1917-1919 között Maxy népi ihletésű, szigorúan figuratív, in­kább naiv problémamentes, tradicionális szellemben dolgozik. Első önálló kiállítását 1918-ban, a másodikat 1920-ban rendezi. 4 A korai - 1918-1921 között születő - képek tematikája többnyire a figura és a táj. Az alak és a környezet elválaszthatatlan egységet formál - tökéletes béke, problémát­lan harmónia jellemzi a kompozíciókat. Az 1920-as Kalapos férfi (28. kép) merev, frontális beállítása, hagyományos képkivágása a még kialakulatlan, mestere, Josif Iser (Bukarest 1881 - 1958 Bukarest) nyomdokait követő fiatal festő korai szemléletét mutatja be. Lendületes, elnagyolt ecsetvonásai, a könnyedén feldobott fehér festékfol­tokból kialakított világosabb, fényes felületek elevenné, dekoratívvá, mozgalmassá te­szik a figura törzsét, vállát, zubbonyát. Ezzel szemben a fej a nyers, darabos vonásai­4 Oprea, P., M. H. Maxy, Bukarest 1974; M.H. Maxy (katalógus) Sala Dalles, Bukarest 1966, o.n. 144

Next

/
Oldalképek
Tartalom