Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 83. (Budapest, 1995)
Bekarcolt és festett írásjelek az Antik Gyűjtemény görög és itáliai vázáin
tatást találunk. Az itt szereplőjel a rokon vázák közül csak néhányon tűnik fel, 1. TM 7D,7, és ehhez pótlásként Berlin 1856 (CVA 5,47; ABV 370, 130). A jel alighanem inkább görög, mint etruszk, de ez nem könnyen bizonyítható. Az 5 vázán, úgy tűnik, mindkét jel lényegében A, kísérő vonalakkal. Alfa-magvú jeleknek hasonló párja látható egy hydrián a Leagros-csoportból {TM 1A,4; ex Hercle, Róma), de csak hasonlóságról van szó, egyik sem azonos a budapesti jelekkel, amelyek nehezen értelmezhetők. A 6 váza grqffitója alighanem a TM 33 A típus változata: úgy tűnik, egyszerű kör, és egy másik kör, amelyből „nyíl" indul ki. TM 33 A ugyancsak kör, belőle kiinduló „kipipáló" jellel. A kapcsolatra utal az a tény, hogy a 33A típusa gyakran ismétlődik; a 6 vázán is egyfajta ismétlődését látjuk, bár későbbi keltezésű, mint a 33A típusú jelet viselő vázák legtöbbje. A 7 amphora, amelyet D.v. Bothmer a Bucci-festő műveként ismert fél, annak a kereskedőnek a jelét viseli, akit feltételesen az aiginai Sóstratosszal azonosítottam, bár a festő* többi művén tudomásom szerint ismeretlen ez a rövidítés. 3 A graffito viszonylag kicsi és mély, írásmódja az Affecter néhány amphoráján találhatóra (TM 21 A,v) emlékeztet. A 8 vázatalp írásjeléhez ugyancsak nem lehet magyarázatot fűzni, kiváltképp, mert nem tartozik a vázához, amelyhez utólag illesztették, és igazi hovatartozása ismeretlen. A9 és 10 oinochoé írásjelét együtt lehet tárgyalni. Párhuzamuk lehet a Gela-festőnek a Louvre-ban őrzött oinochoé-párja (TM 13B,3-4). További egyszerű sigma jelek jegy zekét adja TM 19F. n.2; a lista kiegészíthető egy második Six-technikával díszített stamnossal (Leiden RSx 1 ; CVA 2, 13-14) és egy Sindosban talált oinochoéval (Sindos, 355.sz.). A TM idézett helyén amellett érvelek, hogy ezek közül a legtöbb, ha valószínűleg nem is mind különösen azok, amelyeket oinochoéra véstek - egy szó, pl. a stamnos rövidítése. A 11 váza jel-párja valószínűleg etruszk, és megvannak a párhuzamai egykorú darabokon, bár ezek közül egyik sem oinochoé (TM 33A, III; ezekhez járul egy vatikáni amphora, amelyre D.v. Bothmer, Gnomon 85, 1981, 353, figyelmeztet). A második jel az etruszk ch lehet, de az első rejtélyes. A 12 lékythos nyilván Görögországból vagy Dél-Itáliából származik. A graffitók rendkívül ritkák ezeken a funeráris használatra tömegesen készített borostyánág-díszítéses lékythosokon. A feketealakos vázákon levé) dipinti közül a 23 amphoráét a TM 36A típus változatának látom. Ezen a vázaformán egyébként ismeretlenek a dipintók, bár a 32A típus kurzívabb jelei rokonai lehetnek a budapestinek, jóllehet a vázák közül egyiken sem koncentrálódik az írásjel a láb közepére, „köldökére", mint itt. Mindkét típus viszonylag korai; a 32A két valamivel korábbi, bár problematikus, valószínűleg nem attikai vázán is látható. A 23 amphora 550 körüli lehet, egy kevéssel korábbi a hasonló típusú írásjelet viselő korai vázáknál, de nem áll velük kimutatható múhelykapcsolalban. Szilágyi rámutatott a váza rokonságára a „tyrrhén" csoporttal, amelynek csak kevés darabján tudunk megmaradt írásjelről, és ezek is gyakran csak alig látható nyomai a vörös dipintónak; ezért a budapesti példány pusztán a jó állapotban fennmaradt dipinto miatt is érdekes. A jel horgony ábrázolása lehet, és így közvetlenebb kapcsolatban áll a vázák exportjával, mint a többi nem-alfabetikus váza-jelzés. 1 Nem ismétlem itt a Sóstratosszal való azonosítás mellett és ellen szóló érveket, csak megjegyzem, hogy néhány pontjukat újra megfogalmaztam általános vita-cikkemben {Acta Hyperborea 3, 1991, 405-406).
