Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 80-81. (Budapest, 1994)

A Szépművészeti Múzeum 1993-ban

A kiállítást záró, ión oszlopsorral tagolt csarnok (93. kép) nagyszerű összhangban van a nemzeti hovatartozástól függetlenül válogatott századvégi és századfordulós művek­kel. Ezeknek többsége - épp az építészeti adottságokra figyelemmel - szobor. A térbe helyezett kisbronzoktól eltávolítva, a falhoz közelebb helyezkednek el Minne, Van der Stappen és Mestrovic nagyobb léptékű faragott büsztjei és E. Rombaux kétméteres, többalakos márványa. A festmények, négy kivételével, hosszú évek után először szerepel­nek kiállításon. Korábbi kirekesztésük nemcsak a helyszűkével, hanem ízlésbeli, szemlé­letbeli előítéletekkel is magyarázható. Most végre újból nyilvánosság elé került a szimbo­lista F. Khnopff és F. von Stuck egy-egy munkája, vagy a kevésbé híres bécsi M. Lenz főműve, az Egy élet, de még a kvalitásosabb „szalonképek" és szobrok sem maradtak raktárban. A kiállítást több esztendős, a keretekre is kiterjedő restaurátori munka előzte meg. Időszaki kiállítások A Henry Moore 65 szobrából és 60 grafikájából álló kiállítást a Henry Moore Alapítvány és a British Council szervezte, rendezője Tóth Ferenc volt (április 16-május 30.). A művész egész munkásságát felölelő válogatás az Alapítvány tulajdonában lévő művekből nagyobb szabású volt, mint az 1967-es nagysikerű, Műcsarnokbeli bemutatko­zás. A Márványcsarnokban kiállított anyag, amelyet a Magyarországra látogató angol királynő is megtekintett, Budapest után Pozsonyba, majd Prágába utazott. A francia kortárs festészet klasszikusának, Alfred Mane s sie r-nek ez év elején zárult a gyűjteményes kiállítása a párizsi Grand Palais-ben. A hatalmas bemutatóból nálunk 70 festmény, illetve rajz kerüli a közönség elé a Centre National des Arts Plastiques szerve­zésében, a francia Kulturális Minisztérium és a budapesti Francia Intézet támogatásával (május 6-július 18., rendezte Tóth Ferenc). A múzeumokból és magángyűjteményekből kölcsönzött művek a korai szürrealista korszaktól (1935-1942) az 1987-ben készült Túsz című festményig a művész egész pályafutásáról átfogó képet adtak. Manessier 1911 -ben született a pikardiai Saint-Ouen-ban. Párizsban építészetet tanul és csak 1938-tól foglalkozik kizárólag festészettel. A háború alatt állít ki először, mégpedig avantgárdé festők társaságában. 1951-ben egy brüsszeli galéria nemzetközi kiállítássoro­zatot szervez számára. Ekkor jelennek meg alkotásai szerte a világon számos gyűjtemény­ben és ekkor részesül a legrangosabb festészeti díjakban. Tevékenysége műfajilag kiszé­lesedik, jelentős területe lesz az üvegfestészet, de készít könyvillusztrációkat jelmezeket, díszleteket is. Kedvelt anyaga a textil és a tűzzománc. Alkotásmódját döntően meghatározza a testet és a valóságot átformáló fény iránti érzékenysége. A vizuális élmény átszellemítésével színes részletekből integrálja a plaszti­kus világot. Manessierl olyan tájfestőnek tekinthetjük, akit a konkrét környezet indít elvonatkoztatásra, és egyben ő századunk utolsó vallásos festője. Hite tette korunk törté­nelmének elkötelezettjévé is. Az Új Passió képei: az Hommage a Martin Luther King, a Vietnám, Vietnám gesztussal és erőteljes színekkel válaszolnak a humanista küzdelmekre. A sorozat nyitó darabja különösen közel áll hozzánk, rólunk szól a Requiem 1956 novemberéért. A mester, aki a kiállítás megnyitóján még jelen volt, nem sokkal később elhunyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom