Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 80-81. (Budapest, 1994)
Kora- és középső császárkori terra sigillaták
gyakoriak a Domitianus-kori Burghöfe és a rottweili III. tábor anyagában. 70 A típus hosszú élete során alig változott, akár a formaadást, akár a díszítést vizsgáljuk. A különbségek csupán árnyalatnyiak a II. század végéig. A két közép-galliai dombordíszes edény egyike, egy ép panna Cinnamus lezoux-i műhelyéhez köthető" (9. kép). Az edény relief mezőjében végigfutó lendületes inda az arról leágazó szólólevelekkel, köztük kis karikákkal, egyike a legismertebb képtípusoknak. Megtalálható a noricumi Ovilavában, ugyanúgy mint Brigetióban 71 vagy Aquincumban. 72 Ez a díszítő motívum általában a CGP Fig.47,3 tojásfüzértípussal párosul. A Cinnamusműhely termelésének volumenére a britanniai és a dunai tartományokban fellelhető óriási mennyiségű dombordíszes sigillata utal; az officina belső időrendi tagolása az Antoninusfal mentén épült táborok adatai révén vált lehetővé. Hartley megfigyelése szerint a Fig.47,3 tojásfüzértípus a 150-170 közti időszakra tehető. 73 Ezek a díszítőmotívumok általában Cinnamus nagy bélyegével együtt találhatók. A nagy rajnai manufaktúrát 3 reliefdíszes darab képviseli a múzeum antik gyűjteményében, közülük a Bäsch Lóránt gyűjteményéből származó ép tál díszítőmotívumai alapján Victorinus I köréhez köthető (12-13. kép). Az edény külső díszítését kettős körből álló medaillonok és a köztük szabadon elhelyezett, levelek közt található állatfigurák ismétlődő ritmusa fogja egységes kompozícióba. Victorinus I működési idejét - akárcsak a rheinzaberni fazekasok időrendjét - a pecsétlőkészlet összetételéből, a díszek kombinációjából, illetve az átvett motívumok méretbeli differenciáiból, a rajzos részletek fokozatos eltűnéséből adódó megfigyelésekből adódó relatív kronológiai sorrend alapján határozhatjuk meg. H. Bernhard csoportosítása szerint 74 ez a mester a II b csoportba sorolható. Bár az abszolút kronológiai fogódzópontok az esetek többségében hiányoznak, mégis biztosnak tarthatjuk azt, hogy ez a csoport már a Severus-korra keltezhető; az ide tartozó műhelyek 190, esetleg 200 után, Bittner szerint 210 után kezdtek működni. 75 Valamivel korábbi időpontot javasolt B. Pferdehirt 76 , szerinte a fazekascsoport működése 210/220 táján záródhatott. Ugyancsak Bernhard II a csoportjába sorolható egy apró töredék (14. kép), amely főként rozetta és egy nyílhegyalakú dísztag alapján Belsus Ill-hoz attribuálható. Hasonló díszítésű darabokat Veldidenából 77 , Brigetióból 78 és Gorsiumból, 79 valamint MursellábóP 0 ismerünk; ez az árufajta tehát gyakori a Dunavidéken. Meglehetősen sok párhuzamát ismerjük az egyik legkésőbbi rheinzaberni fazekas, Janu II táljának, amelynek jellemzője a tojásfüzéreket kísérő apró kettős kockasor és a 70 Planck, 154. 71 Karnitsch, Ovilava 73.t.7; Juhász, IV.t.19. 72 Gabler, D., ActaArchHung 28 (1976) 56, 3.k.43. « Hartley. B.R., Britannia 9 ( 1972) 49; Rae, A.et.V., Britannia 5 ( 1974) 200; Rogers, G.-Simpson, G., Gallia 27 (1969) 314. 74 Bernhard, H., Zur Diskussion um die Chronologie Rheinzaberner Relieftöpfer, Germania 59 (1980) 79-93. 75 Bittner, K.-Huld-Zetsche, [., BVB1 51 (1986) 253. 7,1 Oldenstein-Pferdehirt, B., Zur Sigillatabelieferung von Obergermanien, JRGZM 30 (1983) 367. 77 Karnitsch, P., Die Sigillata von Veldidena (Arch.Forsch, in Tirol 1), Innsbruck 1960, 10.t. 3. 78 Juhász, XXXVIII.t.19. 7<) Bánki, Zs., Alba Regia 23 (1987) XLIII.t.272. 80 Szó'nyi, E.. CommArchHung 1 (1981) 16.k.l.
