Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 79. (Budapest, 1993)
Rodcsenko és Sztyepanova konstruktivista rajzai a Szépművészeti Múzeumban
a festmény- és rajzsorozatnak, amelyet Sztyepanova hasonló sematizált figurákból alkotott 1919 és 1921 között. Itt tehát a sorozaton belül egy korai lappal van dolgunk, amelyet még számos, általában többalakos kompozíció követett. Noha a művész aláírta, tehát önálló műként kezelte ezt a lapot, valószínűnek látszik, hogy eredetileg előkészítő vázlatnak szánta. A terrakotta-okkeres foltok nem fedik el egészen a figurák vázát biztosító, inkább hevenyészett ceruzarajzot. Az egész ábrázolás laza könnyedsége egy kialakulóban lévő kompozíció átmeneti fázisára utal. A két, egymás felé forduló alak arctalan és minden egyéni jelleg nélküli (a bal oldali talán trombitát tart a kezében). Ugyanez vonatkozik a sorozat többi darabjára is, kivéve a Biliárdjátékosokat (n° 14, 1920), vagy a Muzsikusokat (1920). A sorozat az akkori idők legigényesebb, számszerűségében is meglepően gazdag együttese lehetett: az 1920-as moszkvai 19. Állami Kiállításon a katalógus tanúsága szerint 22 festmény és 38 grafikai mű szerepelt. 4 A tempera és gouache művek stilárisan tökéletesen beilleszkednek a festmények közé: a grafikák csak szorosan vett technikájukban és színvilágukban különböznek a nagyméretű festményektől: szerkezeti felépítésük ugyanaz. A művekben pedig éppen a szerkezet, ami elsősorban felhívja magára a figyelmet: a tárgyakban szegény, a túlméretezett figurák számára túl szűk képtérben a sematizált alakok úgy mozognak, mint felülről irányított marionettek. Nincs arcuk, nincs egyéni öltözetük, egyedül mozdulataik vannak, amelyek szögletessége már a geometrikus absztrakt formákat idézi. Az egyes részletek — a pettyezéssel kitöltött téglalapok, vagy az ötletszerűen elszórt rácsszerkezetek — a figuratív összefüggésrendszerből kiemelve absztrakt kompozícióként hatnak. A sorozat számos darabján a háttér sötétebb színekben játszik, vagy egyenesen fekete 5 , de ezeknél sokkal felszabadultabbaknak tűnnek a fehér hátterű kompozíciók. 6 A Szépművészeti Múzeum Két figura kompozícióján a papír fehér alapja nagyobb mozgásteret, felszabadultságot jelent a „marionettek" számára, mint a képek festett fehér háttere. A fehér háttér egyébként — legalábbis a fára festett olajképek esetében — az ikonhagyományok hatását mutatja. Ez akkor válik egészen nyilvánvalóvá, ha Alekszandr Rodcsenko 1920-as Kompozíció n° 100 (Világos színárnyalat) című képét 7 Sztyepanova fehér alapú műveivel vetjük össze. Noha Rodcsenko műve első pillanatra tökéletesen absztraktnak hat, az ikon szerkezeti felépítése a rejtett figurális tartalom szerves részévé vált; valójában Rodcsenko „absztrakt" és Sztyepanova „figuratív" kompozíciói között talán több a szerkezeti rokonság, mint amennyi az eltérés: mindkét ábrázolásmód az „absztrakt" és „figuratív" határmezsgyéjén mozog. Bármilyen gazdag volt Sztyepanova Figura-sorozata és bármennyire betöltötte érdeklődését az 1919-1921-es években, hiszen még a híres 5x5 = 25-ös 1921-es 4 Lavrentiev, A., Varvara Stepanova. A constructivist Life, (edited and introduced by John E. Bowlt), London 1988, 44. 5 Sztyepanova: Dobon játszó alak, 1920; olaj, karton; 44 x 31 cm. 6 Sztyepanova : Figura a festőállványnál, a festő, 1920; tempera papíron; 400 x 350 mm és Táncoló figurák fehér alapon, 1920; olaj, vászon; 107,5 x 143,5 cm. 7 Rodcsenko: Kompozíció n° 100 (Világos színárnyalat), 1920; olaj furnérlemezen; 71 x 37,5 cm.
