Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 79. (Budapest, 1993)
Etruszk parasztasszony urnája Terriccióból
dezések, de a hiányos sarkok az eredeti tömb nyers formáját őrzik. A lábak felőli végén korrózió; a felület rendhagyó módon lecsiszolt részei valószínűleg a szobor vonzóbbá tételére irányuló modern igyekezet eredményei. Az enyhén trapéz alakú urna négy lábon áll, de díszítetlen. Belső üregének hosszú oldala elöl és hátul függőleges, két rövid oldala és alja ívelt kiképzésű. A fedélen női alak lakománál fekvő pózban, bal könyökét két párnára, állát bal kezére támasztja. Kissé behajlított jobb karja jobb térdén nyugszik. Lábait felhúzza, bal térde labda alakú kidudorodás a jobb lába alatt. Mindkét lábfeje balfelé fordul. Középen elválasztott hajának fürtjeit egyenes barázdák jelzik, hátul a nyakán kontyba vannak összefonva. Ruházatának kidolgozása elnagyolt; két lapos melle fölött egy alig kiemelkedő perem, amely a hónaljnál eltűnik, nyilván tunicájának szélét jelzi. Egy másik vonal a has fölött a fölsőruha széle; a ruharedők elnagyoltan vannak kifaragva a párnákon és elöl, egy redő az alsó torzón szögben meghajlik. Hátul a felsőruha néhány függőleges redője látszik, a jobb kar és a test fő formái csak nagyjából vannak kidolgozva. A fedél alja sima. Az anatómiát alig figyelembe vevő, durva modellálás ellenére a fedő szobra sikeresen ábrázol egy groteszkül tömzsi nőalakot, amely azonban nincs híján némi vonzóerőnek. Mint annyi más hasonló szobron, az arcvonások rendkívül szűkszavú jelzése karikatúraszerű, de eleven hatású. Az alacsony, enyhén átlós pozitúra, könyökben behajló vagy kinyújtott bal karral, tipikus vonása a Volterrában és területén készült 3. század közepi fedő-figuráknak, bár ezúttal az organikus struktúra hiánya szembetűnőbb, mint általában. 21 A jobb kéz elképzelhetően gránátalmát tartott, vagy üres volt — ez a két leggyakoribb lehetőség a korszak fekvő fedéldíszítő nőalakjainál. A sima, négylábú, kissé trapezoid formájú, teljesen díszítetlen urna is széltében elterjedt a volterrai produkcióban csaknem a 3. század egész folyamán. Nem volt alkalmam rendszeresen tanulmányozni az urnák belsejét, de ez a kiképzés a két-két függőleges és ívelt oldal kombinációjával ritkának tűnik. Az általam ismertek közül hasonló egy késő 3. századi alabástrom urna a Val d'Elsában fekvő San Martino ai Colliból. 22 A volterrai térség legtöbb 3. századi hamv-urnáját (76%-ukat) azonban silányabb anyagból, tufakőből faragták. Az alabástromot, amely később az uralkodó anyag lett, ebben az időben csak alkalmilag használták (14%), és nem feltétlenül kezelték azzal a virtuozitással, amelyet képlékeny anyaga lehetővé tett (ugyanez vonatkozik az ismert anyag 10%-át kitevő terrakottákra is). Terriccióban alighanem az alabástrom volt a legegyszerűbb választás, minthogy Castellina Marittima alabástrombányái innen csak néhány kilométernyi távolságra vannak. 23 Ebben az esetben azonban nem akadt ügyes szobrász vagy inkább kőfaragó a munkára. Hátul és a sarkokon nem csiszolták le a tömb eredeti, durván kinagyolt felületét, és másutt is egy sor szerszámnyom tanúskodik a megfelelő felszerelés és készség hiányáról. 21 Néhány példa férfi- és nőalakokra 3. századi sírokból: Urne volterrane I: I complessi tombait, Firenze 1975, 212-213., 220., 227., 231., 234., 258., 261-263., 265., 267-269., 273-274., 301., 304-307. sz., az ásatások publikációjának irodalmával. 22 Urne volterrane, i. m. 294. sz. ; Cianferoni, G. C., in San Martino ai Colli. Un centro rurale etrusco in Val d'Eisa, Firenze 1984, 96, 135. sz. 23 L. 10. j.
