Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 78. (Budapest, 1993)

Adalékok a tarquiniai „Senza graffito "-műhely történetéhez

finomkerámiájában, nemcsak ornamentális, 27 hanem figurális díszítésű tálakon is, 28 újabb bizonyítékául annak, hogy az 550 körüli megújulás nem jelentett szakítást a helyi hagyományokkal. 2. Új példányok A Senza graffito-műhely produkciójának tanulmányozását az könnyíti meg, hogy a tarquiniai kerámia anyaga a múlt században és századunk első felében a másik két nagy dél-etruriai központ, Vulci és Caere-Cerveteri leleteinél jóval kisebb, szinte elhanyagolható mennyiségben szóródott szét, és került a világ különböző, Itálián kívüli gyűjteményeibe. Bár ez a helyzet az utóbbi évtizedekben megváltozott, és Tar­quinia az egyik — különös módon széles körű olvasóközönségnek szánt könyvekben is szinte propagált 29 — központjává vált a sírrablásnak és az illegális műkereskede­lemnek, az etruszko-korinthosi vázafestészet műhelyeinek a külföldi gyűjtőket lát­hatólag kevéssé vonzó darabjai továbbra is csak igen kis részben kerültek ki újkori kereskedelem révén Itáliából. Két évtizeddel ezelőtt a Senza graffito-műhely akkor ismert 90 figurális díszítésű vázájának közel 80%-a (69 példány) a tarquiniai mú­zeumban volt. Az azóta ismertté vált darabokkal a szám mintegy másfélszeresére növekedett, de közülük csak hét van vagy volt külföldi gyűjteményben (ezek is rész­ben múlt századi szerzemények), és mindössze négy merült fel külföldi műkereske­delemben. A növekedés fő forrásai a Tarquiniában és másutt végzett új ásatások mú­zeumba került leletei voltak. Az alábbiakban felsorolásuk csak az azonosításhoz feltétlenül szükséges adatokra szorítkozik, és számozásuk alapján egyelőre az 1972­ben közölt jegyzékbe 30 illeszkednek be. a) Senza graffito-alcsoport Oinochoé 10 bis. Firenze, G. Ferrini gyűjt. 10 ter. Cavigliano, Valleggia gyűjt. Tál 19bis. Tarquinia, Museo C.12/5 + 12/9, Tarquiniából ; töredékek. írod.: B. Bosio, in Gli Etruschi di Tarquinia, kat. Milano 1986, 124, 359. sz., 124. k. 19ter. Tarquinia, Museo C.12/6, Tarquiniából; töredék. írod.: Bosio, /'. m. 128, 360. sz., 125. k. 19quater. Tarquinia, Museo C.59/36, Tarquiniából; töredék. írod.: Bosio, /. m. 120, 328. sz. (kép nélkül) 19quinquies. Tarquinia, Museo; Civitá di Tarquinia, edificio C, vano A, US 14 (scavi B. Massabö, 1988);töredék. 19sexies. Tarquinia, Museo 73/1984, Graviscából; töredék. 19septies. Tarquinia, Museo 73/1985, Graviscából; töredék. 19octies. Tarquinia, Museo 73/4621, Graviscából; töredék. 20bis. Firenze, Mus. Arch. Scheda rest. 77/81, Populoniából. írod. : M. Martelli, in VEtruria mine­raria, Firenze 1981, 409 és 92. t., 3. k. 20ter. Roma, Antiquarium Forense 36924, a Via Sacra-ról; töredék. 27 L. pl. Schwarz, S., StEtr 47 (1979) 75-76, 23-25. sz., 20. t. és 29. k.; Manchester Museum, inv. 28848 (m. 16,9 cm; talpa hiányzik). 28 Pl. Beazley-Magi, Race. B. Guglielmil, 1939, 27. t., 87. sz. (= Hannestad, L., The Followers of the Paris Painter, Copenhagen 1976, 75, 131. sz.). 29 Perticarari, L. —Giuntani, A. M., / segreti di un tombarolo, Milano, Rusconi 1986; Cecchellin, R., Omero: la tnia vita con gli Etruschi, Roma, Edizioni Méditerranée 1987. 30 Szilágyi, 1972, 34-37, 40.

Next

/
Oldalképek
Tartalom