Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 76. (Budapest, 1992)

Giorgio Morandi a Szépművészeti Múzeumban

rendezői eredetileg negyven, 1920 és 1964 közötti munkára szándékoztak felfűzni Morandi életének negyven évét, munkásságának kiérlelt idejét, amely több lényegesen eltérő részből áll. A negyvenes évek fordulóján a korábban elmosódott, zaklatott körvonalú csendéletek és tájak sötét színei fokozatosan kivilágosodtak, egyre több lett a pasztellfehér. A szabálytalan és bizonytalan alakú idomok egyre határozottabb formát kaptak, a tárgyak szilárdabban helyezkedtek el a térben, és Morandi egymáshoz egyre szorosabb, egyre pontosabb rendbe csoportosította őket. A negyvenes évek közepétől ugyanazokat az egyszerű tárgyakat és formákat más és más változatban kapcsolta egymáshoz, más és más szín- és árnyékhatást alakított ki velük. A mértaniam szinte az elvontságig egyszerű kompozíciókban, mint valamely zenemű fő dallamára írott változatokban, újra és újra ugyanazokat a tárgyakat, motívumokat használta föl (Csendélet, 1957, (39. kép)). S elérte mindazt, ami a tiszta festészet célja volt: a formák, vonalak, színek és ritmusok önálló, a figurativitástól független kifejezési eszközökként keltek életre. Az ábrázolás Morandi számára önként vállalt korlát, lényegében korábban is ürügy volt; a hatvanas évek elejére a tájak és a tárgyak elmosódtak a felszabadult ecsetvonások erdejében (Tájkép, 1962, (40. kép) ). A pálya ekként felvázolt alakulását azonban nem lehetett nyomon követni a Szépművészeti Múzeumban. A kiállítás anyaga szinte teljes egészében a bolognai városi Modern Művészeti Galéria Morandi Múzeumának tulajdona, s így eleve meghatározott együttes. A Morandi Múzeum az utóbbi húsz évben alakult ki, szerzeményezésből, de elsősorban a család, pontosabban Morandi két húgának adományaiból. A művész életének második részét képviseli itt gazdag anyag, s ebből igen szép darabokat kapott a budapesti kiállítás, például az 195l-es Csendéletet, vagy az 1950-es Virágokat. De mivel több, máshonnan származó festmény, melyeknek a pálya elejét kellett volna képviselni, nem érkezett meg, még az eredetileg elképzelt, és már eleve csonka időrendi bemutatás is lehetetlenné vált az erős arányeltolódás miatt. Ugyanakkor P. G. Castagnoli hosszú és tudós tanulmányt közölt Morandi pályakezdéséről a katalógusban, ebben a gyönyörű papírra nyomott, színes reprodukciókkal teli, és az összes kiállított (illetve végül ki nem állított) tájképet és csendéletet szerepeltető nyomdai remeklésben, illusztrálni azonban sem ott, sem a kiállításon nem tudta. A másik tanulmány, S. Evangelisti írása, a két háború közötti Morandival foglalkozott: e szakaszt a kiállításon összesen hét, sajnos közelről sem jellegzetes munka mutatta be. A többi 25 festményről, a 40-es évektől 1964-ig terjedő időszakról nem szólt méltatás, csupán néhány kritikából vett idézet. Mivel Morandi képei Magyarországon még sohasem voltak láthatóak, és a festő munkásságáról magyarul eddig csak egy népszerűsítő könyvecske jelent meg, az is csaknem húsz éve, teljesen jogos volt a várakozás, hogy jól válogatott munkák átfogó és pontos képet adnak majd életművéről, a katalógus pedig egyben monográfiaként használható alapvető kiadvány lesz a magyar olvasó számára. Érthetetlen és sietős átgondolatlanság hiúsította meg ezeket a reményeket: de talán nem vette el a lehetőséget egy szakszerű Morandi-kiállítástól, amelyre valamikor még sor kerülhet. ILLYÉS MÁRIA