Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 73. (Budapest, 1990)
Sünskaraboid kriptografikus felirattal
„sugarak") és a stj „magot kibocsátani, nemzeni" szavakkal és képzetekkel való közismert összefüggése támaszthatott alá. 17 A budapesti gyűjteményben őrzött, zöld fajanszból készült sün ovális talapzaton áll. Orrát átfúrt függesztőn nyugtatja, amelynek párja a sün hátsó lábaihoz csatlakozik. Mind a mellső, mind a hátsó láb mancsait is érzékeltették. A nagy fülkagylóknál és a szemgolyók plasztikussá tételénél szerencsésen éltek a relieftechnikával. Tüskézetét a testtengellyel párhuzamosan, hosszanti irányban bekarcolt vonalakat ferdén metsző bevágások révén előállított mintával adták vissza. A gondos kidolgozás, az arányoknak a részletekben és az összképben való természetim eltalálása ezt a sünskaraboidot a legjobbak szintjére emeli (2-4. kép). A Késői korra datálható. A talapzat írásjelei, az egyes jelek hagyományos értékeit véve alapul, össze nem függő elemekből álló halmazt látszanak alkotni. A hieroglifák, a mi c ./-toll, napkorong, nb,wd3.t-szem, kettős függőleges vonás és az s-konszonáns közül Droste az első négy jelre a „Nebmaatré (III. Amenhotep) egészséges", számára is kétséges javaslatot tette. A kriptografikus írás, amelynek e felirat minősíthető, az Újbirodalom elejétől 18 két nagy alkalmazási területen terjedt el: a monumentális és a skarabeusokon, amuletteken megjelenő kriptográfiában. Utóbbinál túlnyomórészt Amon istenhez és az Amonnal kapcsolatos formulákhoz kötődik. Feltehetően Amon lényege, az Elrejtettség, ami nevében is megnyilvánul (imn = „az elrejtett"), adott okot neve különféle titkosításaira, a kriptogrammákat alkalmazó írásmódokra. E. Drioton az imn értékű, három kriptogrammából összetevődő csoportoknak a zsidó kabalisztika Yahweh tetragrammáinak mintájára az Amon-trigrammák elnevezést adta. 19 A felirat első három jele az Amon-trigrammákban külön-külön is a leggyakrabban előforduló jeleknek felel meg. Együtt pedig ez az a három jel, amelyet III. Amenhotep feltehetőleg már tudatosan választhatott ki arra, hogy trónnevében szerepeljen, éppen azért, mert egyúttal imn értékű trigrammát alkottak. 20 D. Kurth a görög-római kori monumentális hieroglif írás jelértékeinek származ17 stj „schiessen" Wb. IV 326; stj „strahlen, bestrahlen" Wb. IV 330,13; stw.t „die Strahlen" Wb. IV. 331 ; stj „Samen ergiessen, begatten, erzeugen" Wb. IV 347. A „lőni" — „sugározni" kapcsolatra 1. Brunner-Traut, E., MDAIK 14 (1956) 26; a „lőni" — „nemzeni" kapcsolatra 1. Westendorf, W., ZÄS 94 (1967) 142-143. 18 Szórványosan már az Óbirodalomban is kimutatható a kriptográfia alkalmazása, 1. Drioton, É., BSFE 26 (1958) 37. 19 Drioton, É., WZKM 54 (1957) 11. 20 Hornung—Staehelin, i. m. (11. j.) 64 és 175. A szakirodalomban ez a probléma szorosan kapcsolódik az ún. Menkheperrê skarabeusok kérdéséhez. Menkheperrê valójában III. Thotmesz trónneve, de az ilyen feliratú skarabeusok nagy számát és posztumusz előállítását sokan az Amon olvasati lehetőségre vezették vissza. Nem hallgatható el azonban az sem, hogy az előbbi eshetőséget elvetve, mások más magyarázatokkal éltek : Satzinger, H., in Stitdia Aegyptiacal (1974) 329-337; Hari, R. P., CdE 47 (1972) 143. Drioton nézetei egyaránt leltek lelkes követőkre (pl. Leibovitch, J., BSFE 36 [1963] 34-36; Charles, R. P., ASAE 58 [1964] 3-36) és kétkedőkre. Járható útnak a tricrammák létének elfogadása bizonyulhat, körültekintően bánva azonban a Driotonnál sokszor kissé túlhajtott értékjavaslatokkal.
