Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 73. (Budapest, 1990)
A Szépművészeti Múzeum 1989-ben
francia művészet fő irányait. Jellemző és kiemelkedő kvalitású rajzok kerültek bemutatásra a 19. századból és a 20. század elejéről: Pissarro Káposztát szüretelő parasztasszonya, Van Gogh Mosónője, Picasso még Barcelonában készült, korai Papok a szemináriumban című lapja, Degas Törülköző aktja. A kiállítás legkésőbbi műve Léger 1947-es akvarellje volt. A nagyszabású, Berlin, Prága, Budapest, Varsó, Moszkva és Leningrád által közösen rendezett Az etruszkok világa című kiállításról (a Szépművészeti Múzeumban június 30-tól szeptember 17-ig, rendezte Szilágyi János György és Jerger Krisztina, a rendezésben résztvett Csornay Boldizsár és Nagy Árpád) 1. fentebb, 123-125. Tervszerű meggondolás eredménye, hogy Az etruszkok világa kiállítással egyidőben és azzal rendezése szerint is szerves összefüggésben mutatta be a múzeum augusztus 4. és szeptember 17. között a Gens antiquissima Italiae címen Perugiából érkezett kiállítást, amelyet Umbria Tartomány Tanácsának Művelődési és Oktatási Osztálya szervezett. A rendezők a mai Umbria területén előkerült és az évszázadok során a világban szétszóródott tárgyak és egykori földrajzi-történeti életterük közti kapcsolat helyreállításának új módszerével kísérleteztek: a színes fényképeken megjelenített umbriai tájat és ókori kultúráinak kimagasló emlékeit viszik el a külföldi múzeumokba, hogy keretül szolgáljanak a helyben őrzött umbriai anyag kiállításához. Az ősbemutató 1988-ban a Vatikáni Múzeumban volt, amely a leggazdagabb sorozatát őrzi az ókori Umbria emlékeinek. A Szépművészeti Múzeum a kiállítás külföldi vándorútjának volt első állomása. Minthogy a budapesti gyűjtemény csak az umbriai kisbronzok anyagában gazdag, Az etruszkok világa kiállítás idetartozó berlini anyaga is itt került bemutatásra, elsősorban az orvietói Campo délia Fiera architektonikus és fogadalmi terrakottái a Pergamon Múzeumból, továbbá az orvietói kerámiaműhelyek produktumai. Az eredeti elgondolásnak megfelelően ezek beépültek a Perugiából hozott anyagba, amelyet kilenc umbriai múzeumból, a firenzei Museo Archeologicóból és a vatikáni Museo Gregoriano Etruscóból válogattak. A vatikáni bemutatóhoz hasonlóan az anyag a színes fényképeket hordozó öt prizma köré csoportosult, egy bevezető konstrukcióval, amely az orvietói nekropolisok feliratos sírkamra-bejáratait mutatta fényképeken. A rendezés, amely a legapróbb részletekig az Umbriai Tartományi Tanács munkája volt, a 9. századtól a római császárkorig vezette végig a látogatót a kétarcú Umbria tartomány ókori területén; a nyugati rész etruszk városi kultúrájával szemben (középpontjában Orvietóval és Perugiával) a keleti találó elnevezéssel „az umberek Umbriája", s mindkettő jellegzetes vonásai kirajzolódtak a tárgyakon és az azokat kísérő dokumentáción. Az etruszk rész kiemelkedő darabjai elsősorban a bronzművesség korai emlékei (a fabreccei bronzlelet, az orvietói bronz amphora) és az orvietói architektonikus terrakották voltak. Érthető és indokolt módon jóval nagyobb hangsúlyt kapott az umbriai kultúra viszonylag ismeretlen anyaga, amelyet az új régészeti felügyelőség aktivitását dicsérő friss leletanyag gazdagított: a feltárás alatt levő colfioritói umber nekropolis egy teljes sírja in situ, vagyis feltáráskori állapotában bemutatva, a bronzművesség emlékeinek a most tervszerűen kutatott umber szentélyekből áradó anyaga : fogadalmi rendeltetésű ember- és állatszobrok az umber
