Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 73. (Budapest, 1990)

A Szépművészeti Múzeum mint a művészet modellje

múzeum-hommage-ához. A londoni National Gallerj 1977-ben egy sorozatot kezdett The Artist's Eye címmel: neves kortárs művészeket kértek fel, hogy a múzeum gyűj­teményéből saját ízlésük szerint rendezzenek kiállítást. 19 A bratislavai Szlovák Mű­emlék- és Természetvédelmi Intézet 1982-83-ban két kiállításon 20 régészeti épület­együttesekre, illetve kerámiatöredékekre készült modern művészeti reflexiókat muta­tott be, amelyeket kortárs művészek készítettek az intézmény felkérésére. Mindkét esetben nyilvánvaló a múzeumnak az a szándéka, hogy gyűjteményét a nem hagyo­mányos múzeumi szempontú értelmezés előtt megnyissa. Christo is valószínűleg a re­form szellemében csomagolta be a berni Kunsthallét 1968-ban, szellemesen oldva meg a múzeumkérdést: csomagolásával használhatatlanná tette, tehát megszüntette a múzeumot, ugyanakkor műtárggyá is avatta, és így végül mégis muzealizálta. Birkás Ákos múzeumesszéje nem szól hozzá konkrétan a kérdéshez, de nyilván­való, hogy érzelmileg is, gondolatilag is szembenáll a múzeumreformmal. A Szépmű­vészeti Múzeum előtt, mint hagyományos múzeum előtt hódol, amelynek nem feltét­lenül kell megváltoznia az új és új fogalmak hatására, ellenkezőleg, hivatása változat­lanul megőrizni a modern művészet számára máig is érvényes, biztos támpontot nyúj­tó művészeti gyűjteményét. Az azóta eltelt ido mintha a sorozatnak ezt a végső konklúzióját igazolná. Birkás Ákos mindenesetre visszatért a festészethez. SIMON ZSUZSANNA 19 A katalógusok alapján három kiállításról tudok : Anthony Caro, 1977; Richard Hamilton, 1978; David Hockney, 1981. 20 Kat. Archeologické pamiatky a zivotné prostredie, Bratislava 1982; Kat. Archeologické pamiatky a s ûcasnostj Objets archéologiques et présent, Bratislava 1983.

Next

/
Oldalképek
Tartalom