Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 73. (Budapest, 1990)

A Szépművészeti Múzeum mint a művészet modellje

A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM MINT A MŰVÉSZET MODELLJE Birkás Ákos festőművész (sz. 1941), aki ma nagy, színes, expresszív képeket 1 fest, a hetvenes években fotóval dolgozott, és ekkor három éven át kizárólag a Szépművé­szeti Múzeumot fényképezte. Több száz fotót, ezekből egy kiadványt 2 és egyfilmet :i készített, amelyeknek tárgya, modellje, tartalma a Szépművészeti Múzeum volt. A munkákat azonban csak néhány vidéki művelődési házban állították ki, 4 a filmet a Balázs Béla Stúdióban vetítették szakmai közönség előtt, így ennek a terjedelmes és tartalmában is jelentős munkának csak egy töredékét ismerte meg a közönség, s következésképpen a Szépművészeti Múzeum érdeklődését sem kelthette fel. Az érdektelenség oka, hogy sem a hetvenes évek avantgárdja, sem hivatalos mű­vészete egyszerűen nem tudott mit kezdeni a művekkel. Pedig abban az időben a leg­több avantgárd művész fotóval is foglalkozott; az experimentális és konceptuális fotó évei voltak ezek a magyar művészetben. 5 Birkás fényképei azonban, ezek a technikai­lag hibátlan, szépen kidolgozott nagyítások ebben az értelemben nem voltak experi­mentálisak. A képek tartalmát, Birkás nem titkolt vonzódását a hagyományos képző­művészethez és annak intézményéhez, a Szépművészeti Múzeumhoz, szintén bizo­nyos idegenkedéssel fogadták az avantgárdban. A hivatalos művészetet ugyanezek a dolgok riasztották el, csak ellenkező előjellel. A képzőművészeti fotót, mint kísérleti művészetet a hivatalos művészet eleve elutasította. Másfelől komoly előítélettel élt az ilyen, magával a művészettel foglalkozó, önreflektív művekkel szemben, mondván, hogy azok művészet-, következésképp intézményellenesek. 1 Birkás Ákos 80-as években készült festményeiről 1. pl. Gyetvai, Á., A föld szelleme, Mű­vészet 24 (1983) december, 18-21 ; Skrciner, W., Die Kopiform als Metapher des Geistes/A fejfor­ma mint a szellem metaforája, Hegyi, L., Die Macht des Bildes/A kép hatalma, mindkettő in Kat. Ákos Birkás: Fejekl Köpfe. Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz 1987. 2 Art Museum Art/Művészet Múzeum Művészet, Budapest 1976. 3 Tükröződés. 1976. Balázs Béla Stúdió, 35 mm, sz. 8 perc. Operatőr: Vékás Péter. 1 Budaörs: Jókai Művelődési Ház, 1977; Székesfehérvár: Ifjúsági és Úttörőház, 1978; Buda­örs: Jókai Művelődési Ház, 1979. 5 Ennek a képzőművészeti fotónak Magyarországon jelentős összefoglaló kiállítása volt a hatvani Hatvány Lajos Múzeumban, 1976-ban, Expozíció: Fotó/művészet címmel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom