Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 72. (Budapest, 1990)
Az Andokidés-festő új csészéje
szen a hangsúlyozott profilgyűrűig, amely a csészétől elhatárolja. Az „Andokidéscsoport" hét csészéje közül, amelyet a fazekasmester kezeművének tekintenek, négyet a Lysippidés-festő (vagy követője) díszített, egyet pedig ugyanő az Andokidés-festővel közösen. Lehetséges, hogy az újabban a Lysippidés-festőnek vagy körének attribuait csészék közül másokat is Andokidès formált, de publikációjuk többnyire alkalmatlan ennek eldöntésére. 9 Az új csésze formája nem egyezik ezzel a hót „különleges" típusúval; kisebb náluk, „normális" típusú: a tál laposabb, a talp vékonyabb (13. kép). Szilágyi 10 a budapesti csésze tálrészét ebbe a „normális" csészecsoportba 11 sorolta, amely szoros kapcsolatban áll az Andokidésnak tulajdonított kylixekkel. Az új csésze megerősíti ezt: lába pontosan megegyezik több vázáéval, amely ebbe az alcsoportba tartozik, 12 ugyanígy a tál formája, viszonya a fülekhez és az utóbbiak formája is. Ugyanez áll, természetesen a lábat kivéve, a budapesti csészére. Mindez azt igazolja, hogy Andokidès a nagy kétnyelvű csészén kívül nemcsak a vezető festője által díszített két kis vörösalakos csészét készítette, hanem a neki tulajdonított nagyméretű csészéktől inspirált csoport számos többi, feketealakos díszítésű kis formátumú kylixét is. Díszítésüknek és formájuknak az Andokidés-festő többi vázájával való összehasonlítása alapján a budapesti és svájci csészét pályája késői korszakának elejére kell helyezni. Szilágyi a budapesti kylixet munkásságának későbbi részébe sorolta, valamivel a müncheni amphora elé. Mint fentebb kitűnt, mindenekelőtt a bolognai amphora mutat a két csészével közeli rokon vonásokat. A hagyományos kronológia alapján ez nem jelent nehézséget. Az alakok kivitele azonban a bolognai vázán későbbi időre utal, mint a müncheni amphorán: a mainas és Dionysos chitonjának redőkezelése sokkal fejlettebb, mint a müncheni Héraklés himationjáé (Athéna alakja különálló kérdés, és későbbi ábrázolásait is nehezen lehet a kronológia kiindulási pontjaiként felhasználni). A bolognai váza közvetlenül a festő Orvietóban kiállított fő művéhez vezet, ezt pedig Beazley késői korszakába sorolja. 13 Az Andokidés-festő műveinek időrendjéről legutóbb Bothmer nyomán Cohen adott összefoglaló áttekintést. 14 Másfelől azok a következtetések, amelyekre Bloesch Andokidéssal, a fazekasmesterrel kapcsolatosan jutott, 15 azért is fontosak, mert megfogható tényeken alapulnak. Finoman elemezte kilenc saját kezűnek tartott amphoráját (közülük nyolcat vezető festője, egyet Psiax festett), és relatív időrendi javaslata annál meggyőzőbb, mert összhangban van az Andokidés-festő rajzművészetének fejlődésével. Végül: változatlanul alapvetőek Beazley megjegyzései. A kiindulási pont az ARV sorrendje, amelyben a vörösalakos amphorákat a kétnyelvűek, 9 Vo. például Beazley, ARV 2,1. j. (svájci magángyűjteményben); Para 114, 21 bis; Cohen, 30, 9. t., 2-3. k. és 10. t., 1. k. (Brüsszel); Beazley, Para 116; Cohen, 30, 8. t. 3. k. és 9. t. 1. k. (Riehen). 10 Szilágyi, 24, utal a különbségre a budapesti csésze és az Andokidès kezeművének tartott csészék között. 11 Bloesch, 15-16 („Der Kreis der Andokidesgruppe"). További kylixek is sorolhatók ide; túlnyomó részük a Walters 48.42 csoportba tartozik (legutóbb Beazley, Para 94-97), amely így Andokidès fazekas köréhez kapcsolódik. Elég egy jellemző esetre utalni: a havanai csészét, amelyet Beazley egykor a Lysippidés-festőhöz közelállónak ítélt (ABV 262, 50), később ő maga a Walters 48.42 csoportba sorolta (Para 96, 19). 12 Négy müncheni csésze (ltsz.: 2049, Bloesch 15, 2, Beazley, Para 95, 9; ltsz. 2050, Bloesch 15, 1, Beazley, Para 95, 8; ltsz. 2052, Bloesch 15, 7, Beazley, Fara 95, 7; ltsz. 2051, Bloesch 15, 9, Beazley, Para 94,10) formája biztosan azonos a budapestiéval és a svájciéval, valószínűleg ugyanez áll további három csészére: Villa Giulia 3560 (Bloesch 15,3), London B 428 (Bloesch 15,4) és Havana (Beazley, Para 96, 19). 13 Beazley, ARV 1 , 1. » Cohen, 118. 15 JHS 71 (1951) 30 sk.
