Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 70-71. (Budapest, 1989)
Echo Lysippea
lelet, minci fogadalmi, mind funeráris rendeltetést megenged, de azt természetesen nem igazolja, hogy ez, bármelyik volt is, az eredeti rendeltetése volt a szobroknak. Ami a jelentésüket illeti, itt az egyetlen viszonylag biztos kiindulási pont az ókori klasszikus művészetek gesztusrendszere. Ebben a tenyérbe hajtott fejjel ülő alakok tartása gyászt, bánatot, csüggedtséget, esetleg tűnődést, magába merülést jelent. 42 Furtwangler ennek tudatában értelmezte a leningrádi alakot, először vetve fel egy a csoportba tartozó darab értelmezésének kérdését, ura sírján gyászoló néger rabszolgának. 43 Ez az értelmezés egészében alig talált visszhangra, részleteiben azonban megerősítette egyrészt az a semmiképpen sem általánosítható elképzelés, hogy a szétterpesztett lábbal ülés a rabszolgákra jellemző, 44 másrészt az, hogy a londoni, a kisebb budapesti és a két párizsi darabnak is negroid vonásai vannak. Furtwangler értelmezésének hatására Oroszlán 45 a budapesti nagyobb szobrot is hajlamos volt négernek értelmezni, de a hegyes orr és elálló fül ellene mond ennek. Ugyancsak négernek értelmezték a nápolyi szobrot, 46 amely a csoport darabjainak többségéhez hasonlóan semmilyen világosan felismerhető negroid vonást nem mutat. 47 Nem lehet kizárni, hogy egyes darabokra érvényes Furtwangler meghatározása (vagy egy másfajta értelmezés, amely megmagyarázza a feltűnően gyakori negroid vonásokat), az egész csoportra azonban nem. Nincs is kényszerítő ok arra, hogy valamennyi darabot egyformán értelmezzük. A londoni szobor az irattekerccsel mindenesetre magában áll, a többinél nem tudjuk eldönteni, hogy a kar- és lábtartás eltéréseinek van-e tartalmi vonatkozása. Elképzelhető, hogy egyeseket, a berlini múzeum attikai márvány leánypárjához hasonlóan, 48 összefüggő tükörképes párdaraboknak készítettek, esetleg ugyancsak funeráris jelentéssel és rendeltetéssel, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a maguk vagy mások sorsát gyászoló alakok feltétlenül rabszolgák voltak. Annak egyik szobron sincs jele, hogy Héraklést ábrázolta volna. Ami a Lysippos-szoborral való kapcsolat pozitív elemeit illeti: a három keresztbe tett lábú és a londoni szobron kívül az eltérések a Nikétas-féle leírástól ugyanazok, amelyeket a többi körplasztikai utánzaton, a kisbronzokon és az egyetlen márványszobron 49 is megtalálunk, vagyis a karok és lábak tükörképes váltakozása, olykor a fejet támasztó kar tartásának határozatlansága, az ellenkező láb hol kinyújtott, hol behajlított tartása, az oroszlánbőr hiánya, szakálltalanság, és főleg a „kosár"-nak következetesen sziklával való helyettesítése. Nem tudjuk eldönteni, hogy ennek okát az eredeti szoborban vagy annak félreértésében kell-e keresni. 50 Az mindenesetre kétségtelen, hogy a Lysippos-szobor hagyományának egész története során természetszerűleg találkozunk éppúgy szándékos, mint az eredeti koncepció meg nem értéséből adódó változtatásokkal. Ami a legközvetlenebbül és legerősebben hatott, ami a legkevésbé mosódott el a későbbi feldolgozásokon, az a mű szobrászati alapgondolata volt. Elsősorban ezen 42 Neumann, G., Gesten und Gebärden in der griechischen Kunst, Berlin 1905, 136-152 (a jelenlés differenciálásában talán túlságosan nagy jelentőséget tulajdonít a kéz és az ujjak tartásának, 1. főleg a 152. lapon). 43 Fent a 9. j.-ben i. h. 44 Himmelmann, N., Archäologisches zum Problem der griechischen Sklaverei, Mainz 1971, 34. 45 I. h. (fent 1. j.) 4G Levi és Deila Torre-Ciaghi, a 4. j.-ben i. h. 47 A negroid vonások elhalványodásáról a hellenisztikus művészetben Snow, F. M., Blacks in Antiquity, Cambridge, Mass. 1971, 28. 48 Blümel, C, Die klassisch griechischen Skulpturen der Staatlichen Museen zu Berlin, Berlin 1966, 44-45 és 62-69. k. (a korábbi irodalommal). 49 Legutóbb Floren, i. h. (fent 27. j.) 55 -56 és 45. j. (a korábbi irodalom). 50 A „kosár" értelmezést, amelyet először Boettiger, majd, Robert nyomán, Lippold Augeias istállójának kitisztításával hozott kapcsolatba (RE XIV, 1928, 50), sokan joggal kétségbe vonták
