Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 70-71. (Budapest, 1989)

Echo Lysippea

motívumban tér el az eddigiektől (22-23. kép). A sziklán ülő alak egyik (ezúttal a jobb) karját keresztbe teszi az ölében, a másikat azonban nem emeli a fejéhez, mint az előbb említettek, hanem előrenyújtva bal térdére teszi. Másik vonása, amellyel egyedül áll a sorozatban, külön mintázott és részben még megmaradt szakálla. Mindhárom párizsi szobor Dél-Itáliából, közelebbről ismeretlen lelőhelyről származik, és a Campana-gyűjteménnyel került a Louvre-ba. Nem messze a bari példány lelőhelyétől, Egnazia és Fasano közt került elő a British Museum szobrászati alaptípusában azonos darabja,

8 amelyet mérete, az ifjú arcvonásai és hátul a szikla alján a félkör alakú kivágás a kisebb budapesti szoborral köt össze, de más tartalmat kapott: bal kezében nyitott irattekercset tart, a jobb könyökben behajlítva előrenyúl (24-25. kép). Nemcsak méretében, hanem típusában is a kisebb budapesti darabhoz áll közel egy leningrádi szobor; a szembetűnő eltérés csak a másik (itt jobb) kar tartásában van, amely a szakállas párizsi ifjúéhoz hasonlóan a comb mellett előre nyúlik. A Sabouroff-gyújteményből került az Ermitázsba, és állítólag Boiótiából származik (26. kép).

9 A lelőhelyet már Winter kérdésesnek tartotta.

10 Magyarázata talán összefügg a nápolyi darabéval. Az utóbbit hosszú időn át alkalmazottjának, a restaurátorként, s ugyanakkor műkereskedőként és olykor hamisítóként is működő Raffaele Gargiulónak a gyűjteményéből vásárolta a nápolyi múzeum.

11 A Gargiulótól megadott lelőhelyek nem egyszer kimutathatóan tévesek,

12 máskor nyilvánvalóan szándékosan hamisak. Egy a fentiek szempontjából érdekes esetben ennek az oka is világos: egy nápolyi gyűjteményében levő reliefdíszes krátert Sabouroffnak adott el, és lelőhelyéül Tenea környékét jelölte meg.

13 Sabouroff gyűjteményét mint athéni követ szerezte, és ismeretes volt, hogy csak görög tárgyakat gyújt, ezért kellett a neki eladott vázát görög lelőhelyről származtatni. Egy másik reliefdíszes krátert, amely egyébként Greifenhagen vizsgálata alapján ugyancsak pasticciónak bizonyult, és nyilván Gargiulo műhelyében készült, a berlini múzeumnak dél-itáliai, locrii lelőhellyel adott el. Ebből a leningrádi szoborra vonatkozólag annyi a tanulság, hogy Sabouroff üzleti kapcsolatban állt Gargiulóval, aki dél-itáliai anyagot is adott el neki, és vevője igényéhez alkalmazkodott a proveniencia megjelölésével. Megvan tehát a lehetősége annak, hogy a terrakotta-szobor esetében is ez történt, ami megmagyarázná a típusa szerint a dél-itáliai sorozatba tartozó darab egyedülálló görög lelőhelyét. Mindenesetre számon kell azonban tartani egy technikai eltérést is a többi darabtól: ezekkel ellentétben sötétbarna festéssel van bevonva, amely alatt Furtwangler gondos vizsgálata szerint nincs nyoma a szokásos fehér fedőrétegnek. Gargiulo személye a nápolyi szobor capuai eredetével kapcsolatban is megenged némi kételyt, bár semmi sem szól ellene, és a tőle vásárolt terrakották jelentős része kétségtelenül capuai származású. Hogy a típus nem volt ismeretlen Campaniában, annak hiteles dokumentuma is van: 1970-ben Paestumban a várostól EK-re fekvő necropolisban egy fogadalmi tárgyakat vagy eltemetett anyagot tartalmazó gödröt tártak fél, amelynek vegyes leletei közt a fenti sorozatba tartozó két terrakotta szo8 Walters, II. B., Gatal. of the terracottas in the. . . Br. Mus., London 1903, 311, D. 86. sz.; Winter Ï. /?. 8, b. A 24-25. képen reprodukált fényképekért Brian F. Cooknak, a British Museum antik gyűjteménye vezetőjének tartozom köszönettel. 9 Ltsz.: G.449. Furtwangler, A., Die Sammlung Sabouroff II., Berlin 1887, 139. t. — A fényképért a leningrádi Ermitázs igazgatóságának kell köszönetet mondanom. 1,1 /. h. 11 Alakját eleven vonásokkal vázolta fel legutóbb Greifenhagen, A., Beiträge zur antiken Beliefkeramik, Berlin 1963, 13-33. 12 Greifenhagen, /. m. 26-30, említ néhány példát. 13 Erre és a következőkre Greifenhagen, i. m. 20-22.