Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 68-69. (Budapest, 1987)

Észrevételek Raffaello Santi és Jacopo Tintoretto elrabolt, majd visszakerült képeinek korábbi állapotáról; beszámoló az utóbbi események során keletkezett károk helyreállításáról

dás érte, azt követően helyreállító szándékú beavatkozás érintette a képet. Ezeknek számbavétele jelen esetben, pontosabban a közelmúltban azért is fontos volt, mert a helyreállítási terveinket befolyásolta, lehetőségeit korlátozta. A korábbi károk különböző jelenségeit időrendbe helyezni csak logikai alapon lehet, mivel erre vonatkozóan írásbeli adat nem áll rendelkezésre. Először is nem vehető bizonyosra, hogy a tábla vastagsága, látszólagos eredetisége ellenére, eredeti-e vagy sem, mivel a rovarkártevők járatai a felszínre kerültek. (A járatok jellegezetes rajzolata, többnyire a képtáblák elvékonyítása során szokott felszínre kerülni.) Az alsó és a felső képszegélyt — festetlen felületet — viszont bizonyíthatóan levágták a képhatárt jelentő bekarcolás vonalán. Nem lehet tudni, milyen okból történt, talán egy megváltoztatott keretezés kényszerítő körülményei miatt. Ez azért jelentős momentum, mert a kompozíció a keretezés takarása miatt a függőleges széleken nem kisebbedik, a vízszintes széleken ugyanakkor jelentős mértékben. Nem kizárt dolog, hogy a méretcsökkentéssel egyidejűleg, a felső szél közelében, középen, két ponton átfúrták a táblát, ami egyúttal hosszirányú repedések indulását is kiváltotta (70. kép). Ezek egyike a legutóbbi, végigfutó repedés vonalába esik. Hogy mi tette szükségessé egykor e durva beavatkozást? Ma már csak feltételezéseink lehetnek. Annyi megállapítható, hogy mind a tábla elvékonyítása, mind a méretcsökkentés a császári gyűjteményi pecsétek felvitele előtt történt. Ez a hátoldalon látható barna bevonat takarásaiból vagy annak helyenkénti lefedéséből következtethető (71. kép). További súlyos károsodást jelentett a képfelület alsó szélén, jobb oldalon a festett réteg széles és hosszú darabjának leválása, ami az előteret meglehetősen nagy hiánnyal terheli. Kiegészítését egyszerű rátekintéssel, de még inkább röntgen és ultraviola-felvétel segítségével pontosan körül lehet határolni (72—74. kép). A merevítő hevederek enyvezéssel történő felerősítése a tábla elvékonyításával egyidejűleg, a görbülési hajlandóság ellensúlyozására, hasonlóan a többi beavatkozáshoz, szakszerűtlenül készült. A későbbiekben el is kellett távolítani, aminek hátramaradt nyomaként az enyvezés kiterjedt foltjait láthattuk. Ezek az enyvmaradványok, jelentős feszültséget előidézve, segítették a jelenlegi görbület kialakulását (75—76. kép). Végül említést kell tenni olyan sérülésekről, amelyeknek keletkezése időben szintén meghatározhatatlan. Ezek többé-kevésbé mély benyomódások a festett felületen, az ég, a ruházat és a talaj motívumain (72. kép). A faalap perforálódása, rovarkártevők behatása nyomán, szintén a barna bevonat felvitele előtt történt, következményeként a jobb alsó sarokrész annyira meggyengült, hogy a legutóbbi esemény során néhány darabja le is törött (77. kép). ; Az előzőekben vázolt régi sérülések és beavatkozások, amint látjuk, a mostani károsodás elősegítőivé váltak. A fentieket mérlegelve a továbbiakban arra a következtetésre juthatunk, hogy a legsúlyosabb változások, a mostanitól eltekintve, még a császári gyűjteménybe kerülés előtt történtek, tehát meglehetősen viszontagságos múltat sejtetnek. A visszakerült képek érdembeni restaurálását egy nemzetközi konzultáció előzte meg, amelyet 1984. április 10—13-ig tartottunk. A Múzeum Igazgatósága úgy vélte, hogy a nemzetközi érdeklődés középpontjába került műtárgyak további sorsát nemzetközi szakértői testület határozza meg. A konzultáció egyrészt megerősítette az előzetes helyreállítási elképzeléseinket, másrészt észrevételeivel és tanácsaival átsegített gondjainkon. Az Esterházy Madonna optikai vizsgálatakor döbbenhettünk arra a veszélyre, ami a repedés mentén az arcot érintette. A jobb szem motívumát is