Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 68-69. (Budapest, 1987)

Garofalo egy kevéssé ismert festménye

Garofalo Adultéra jának rigorózus klasszicizmusa, akadémikus maniera ja nem csak a téma velencei megfogalmazásával szembeállítva mutatkozik meg egyértelműen, hanem a ferrarai példákkal összevetve is. Mazzolino három Há­zasságtörő asszonya (London, National Gallery; Firenze, Pitti; Roma, Galleria Borghese) közül az 1522-ben festett londoni változat akár előkép is lehetne a Garofalo kompozícióhoz, hisz kisformátumú, egész- és sókalakos, centrális szer­kesztésű és fontos szerepet kap benne az architektúra. 3 De a ferrarai quattro­cento elődökhöz hűségesebb és az északi metszetek hatására is érzékeny Mazzo­lino az architektúrát játékos-invenciózusan a cselekmény két epizódra bontá­sára használja, az így kialakított színpadot eleven mozgással tölti meg, a hát­teret pszeudo-antik ornamentikával teszi érdekessé, a szereplőket bizarr iró­niával karikírozza; a közös klasszicizáló kiindulóponttól Mazzolino alapjaiban más végeredményhez jut mint Garofalo. Ismerünk egy Házasságtörő asszonyt Benvenuto Tisi egy másik ferrarai kortársától, Ortolanótól is (64. kép). 4 Ez utóbbi összehasonlítása a Szépművészeti Múzeum képével igen szemléletesen támasztja alá Longhinak Berenson ellenében kifejtett azon véleményét, hogy Ortolano kései munkássága határozottan és világosan különválasztható Garofalo műveitől. 5 Longhi épp a ma a Courtauld Galleries-ben őrzött Adulterára hivat­kozik, anélkül, hogy érveit erősítendő utalna a mi képünkre. Pedig minden­nél beszédesebb a két azonos tárgyú festmény egymás mellé állítása. A különb­ség — Ortolano javára persze — annyi, mint amennyi egy megidéző erővel, ízes fordulatokkal előadott népmesevariáns és egy retorikai kézikönyvből be­tanult ünnepi szónoklat között van. Szó sincs arról, hogy Ortolano képe remek­mű lenne, Garofaloé meg figyelmet sem érdemlő, silány munka: két, a festé­szet mesterségét magas színvonalon művelő mester közötti különbségről beszé­lünk. Ortolanónál a tekintetek élnek, a mozdulatoknak dramatikai funkciójuk van, a horgas orrú ülő ifjú az előtérben vagy a kopasz férfi Krisztus mögött, aki fontoskodva csípteti orrára szemüvegét, hogy kiolvassa a földre írt szöve­get, esendőén komikus figurák, a vádló farizeus nem az a gyerekriogató mu­mus, ami Garofalónál, viszont testtartása, egész valója elhitető erővel fejez ki gonosz indulatot, a római katona jelmeze itt nem olyan korhű, mint Garofalo délceg vitézéé, de fején az ormótlan sisakot megmosolyogjuk, hanyag pózát, páncélján a megcsillanó fényt kedvtelve nézzük. Benvenuto Tisi stílus-orto­doxiája a legnyilvánvalóbbá mégis akkor válik, ha a Raffaello-tanítvány Giulio Romano azonos tárgyú, és Diana Scultori 1575-ös metszetében ránkmaradt kom­pozíciójára is vetünk egy pillantást (65. kép). Ezen Krisztus és a házasságtörő nő kettőse sókkal nagyobb dramaturgiai hangsúlyt kap mint Garofalónál, és az ott hiányalt leleményről, fantáziáról, humorérzékről és mesélőkedvről tanús­kodnak a körtemplom csavart oszlopai között megszégyenülten, tehetetlen düh­vel el oldalgó írástudók és farizeusok karakteres figurái. A Szépművészeti Múzeum állandó kiállításán szereplő kép szerzősége mind­máig nem volt egészen tisztázott. Pedig a festményt 1823-ban a helyes megha­3 Vö. Zamboni, S., Ludovico Mazzolino, Milano 1968, 41, 44, 52, 53. 4 London, Courtauld Galleries, olaj, fa 73,5X87,5 cm, vö. From Borsó to Cesare d'Este. The School of Ferrara 1450—1628, Matthiesen Fine Art Ltd, London 1984, 34 sz. 5 Longhi, R., Officina ferrarese, Firenze 1956, 76 „Egualmente occorre lasciar ca­dere láfferrnazione del Berenson che, nella sua fase piu tarda l'Ortolano quasi non si distingua dal Garofalo. Ma perché, se l'Adultéra nella raccolta di Lord Lee, se la Circoncisione di Palazzo Patrizi, che lo stesso critico pone fra le cose tarde, son piu Ortolano che mai?"

Next

/
Oldalképek
Tartalom