Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 66-67. (Budapest, 1986)
Hans Hoffmann másolatai egy Dürer rajzról
Kauffmann-nak a korszak másolói-utánzói törekvéseiről szóló alapvető, sokat idézett cikke 34 is figyelmeztet, mikor felhívja a figyelmet a művészi szerepjátszás művészetpszichológiai jelenségére. A „Dürer-reneszánsz" művészei a példaképpel versengve igyekeztek vagy az eredetihez megtévesztésig hasonló másolatot produkálni, vagy más, olyan művet létrehozni, amely akár Dürer alkotása is lehetne. A játékhoz tartozott a vágyakozás arra, hogy azonosuljanak a csodált, zseniális művésszel, olyannyira, hogy munkájukat Dürerének nézzék, s így őket magukat is összetévesszék vele. Ez a művészi szerepjátszás talán senki másra nem jellemző annyira a „Dürer-reneszánsz" művészei közül, mint Hans Hoffmannra. Ha egyes másolatpéldányain Dürer álarca mögé bújt is, ugyanannak a műnek egy másik másolatán monogrammjával fedte föl magát. Hogy mennyire nem a „hamisítás" volt a fő motívuma, világosan mutatja, hogy a Dürer-tanulmányokból kiinduló önálló rajzait is egyaránt szignálta hol AD, hol Hh monogrammal. Az utóbbiak olyan többségben vannak akár másolt, akár önálló művein, hogy semmiképpen nem beszélhetünk a szerénységből vagy anyagi számításból Dürer nagysága mögé rejtőző művész jelentéktelenség-érzetéről. Erről győz meg az a mód is, ahogy másolatain vagy utánzásain a nagy példakép művészetét feldolgozta. Jól példázza ezt „A kilencvenhárom éves öreg": a fény-árnyék ellentét felfokozásában és az öregember ráncos homlokának, szakállának kalligrafikus rajzában az eredeti minden részletének hű követésével szemben Hoffmann korának ízlése diadalmaskodik. Alighanem ez az egyik fő motívuma Dürerrel szembeni magatartásának is: a jelmezviselés, a bármely alakban megjelenni tudás bravúr-játéka éppúgy a manierizmus jellegzetes képviselőjének mutatja Hoffmannt, mint akár önálló, akár másolt műveinek stílusvonásai. BODNÁR SZILVIA 34 Kauffmann, i. h. (fent 2.j.) 30—31.
