Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 66-67. (Budapest, 1986)
Kallikles Budapesten
lása nagyjából megfelel a kora-klasszikus kori athéni váza-export általános képének. 34 Az adriai út mentén talált vázák nagyobb mennyisége ugyanis kiegyenlítődik, ha tekintetbe vesszük, hogy az Ión-tenger partján és Szicíliában talált vázák kereskedelmi útvonala azonos volt, sőt Campania és legalább részben Etruria importja is ezen az útvonalon bonyolódott le. A Drezda-festővel összefüggő csoport vagy műhely esetében ezzel szemben feltűnő, hogy elenyészően kis számú vázája került elő Itália adriai partján, exportja túlnyomó többségében Szicília és Campania felé irányult35 Gela kiemelkedését a szicíliai lelőhelyek közül e korheli virágzása és nekropolisának legalább részbeni feltártsága, 30 Noláét ugyancsak gazdag, bár nem tudományos ásatásokból származó sírleletei és központi szerepe a korszak athéni vázáinak importjában 37 magában is eléggé indokolja, de itt kétségtelenül szerepe volt egy további motívumnak is: a vázaformáknak. Nyilvánvalóan a temetkezési rítussal magyarázható a gelaiak hagyományos vonzódása a lékythosokhoz, 38 Nolában még magyarázatra váró okokból a városról elnevezett nolai amphorák voltak különösen kedveltek. A Drezda-festő és említett társai pedig elsősorban éppen ennek a két vázaformának voltak a díszítői. Műhelyek és/vagy festők specializálódása eg^y vagy kevés vázaformára általános jelenség volt az athéni, de bizonyos fokig az etruszk kerámiában is. Ebben az esetben ez már bizonyos fokig meghatározta — nemcsak pozitív, hanem negatív értelemben is — az export irányát, mert ismert tény, hogy Spinában és kulturális hatókörében elsősorban a kratér volt a kedvelt importált edényforma, viszont a nolai amphora és a lékythos iránt szinte teljesen hiányzott a kereslet. 39 A Drezda-festő és társai vázáinak ez az export-iránya nem közömbös Webster elmélete szempontjából. A műhely szorosabban összetartozó vázáin a Kalliklès nevével jelzetteken kívül még nyolc kalos-név fordul elő gyakrabban és közösen- Webster — elgondolásának megfelelően — úgy képzelte, hogy ez a kilenc ifjú volt a műhely vázáinak fő megrendelője/' 0 Nyilvánvaló, hogy a mintegy százhúsz váza, illetve az a teljes mennyiség, amelynek a fennmaradt és ismert lelőhelyű darabok elenyésző részét képviselik, nem egy alkalomra készült. Ezt nemcsak mennyiségük bizonyítja, hanem a vázaformák két uralkodó típusa • v ' I. m. 279—284. Rivoldini, M., in Mostra dell'Etruria Padana e della città di Spina II: Repertori, Bologna 1960, 166—183, hasznos, de kritikával kezelendő összeállítást közölt festők, lelőhelyek és vázaformák szerint az 5. század második negyedének az adriai kereskedelmi úton talált athéni vörösalakos vázáiról. 35 Johnston, i. m. 51, megjegyzi, hogy az adriai kereskedelem minden jel szerint más kezekben volt és kevésbé volt szervezett, mint az Itália nyugati partjai felé irányuló. M Geláról Adamesteanu. D., EAA III (1960) 797—804 (a korábbi irodalommal); Griffo, P.—Matt, L. v., Gela, Genova 1964 (jó képanyaggal); Martin, R.—Pelagatti, P. és mások, in La Sicilia antica 1, Palermo 1980, 561—571; Coarelli, F.—Torelli, M., Sicilia, Roma—Bari 1984, 114—129 és 418—419 (az újabb irodalom). 37 Noláról, Dél-Campamia Capuájáról Frederiksen, i. m. (fent 32. j.) 35—36. A kutatások történetéről Bongni Jovino, M., in La necropoli di Nola preromana, Napoli 1969, 15—21. :w A lékythosok jelenléte a későarchaikus és kora-klasszikus kori szicíliai görög sírokban általános jelenség. Vö. Pelagatti, P.—Valiét, G., in La Sicilia antica (fent 36. j.), 380 („addinittura un fenomeno di moda"). Beazley, i. m. (fent 24. j.) 49—50. A különböző export-területek eltérő igényeit az athéni vázaformák iránt Boardman táblázatai szemléltetik, t. m. (fent 24. j.) 38—39. /. ra. (fent 17. j.) 24.
