Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 65. (Budapest, 1985)

A látás intelligenciájának fejlesztése. Egy művészeti szakkör tanulságai

keressük azt a pontot, ahonnan nézve a múzeum homlokzata ismét arányosan mutatkozik, ugyanakkor a falra erősített papír síkjából kilépni látszik (42. a—b. kép). A múlt század végén túl elvontnak találták még az egy nézőpontból készült fénykép laposságát, feltalálták a sztereófényképezőgépet. Kipróbálunk egy ilyen gépet, s tapasztaljuk, hogy az emberi látás fiziológiai adottságainak megfelelően a bal szem képe jobboldalt jelentkezik és fordítva. Piros-zöld szemüvegen „térláttató" ábrákat nézünk. Igyekszünk a sztereófényképezőgéppel olyan képpárokat készíteni, amelyek annyira eltérő látványt rögzítenek, hogy nem mutatkozhat sztereó-, azaz térbeli hatás. Mintegy 15 évvel ezelőtt, amikor a képzőművészet újból a fotózás felé fordult, műalkotásként publikálták Marcel Duchamp 1917-ben készült „Az asztal körül" című önarcképét, mint a fotós manipulációk korai szenzációját. Néhány évvel ezelőtt előkerült egy másik, ugyancsak két, derékszögben felállított tükör segítségével készült ötös önportré, amelyet az alig ismert lengyel avantgárd művész, Spakowski 1912-ben készített. A szak-közi-kör első évében kezünkbe került egy ugyanilyen fénykép, amely 1913-ból való és amelyet nem művész készített, hanem egy budapesti fotóműterem, amelynek ez a szellemes találmány nyilván éppúgy a szolgáltatásai közé tartozott, mint más európai fotóműtermeknek. Az ötszörös arckép tehát anonym találmány, bátran megismételhetjük változtatás nélkül és szisztematizálhatjuk a jelenséget: a tükörlapok mozgatásával háromszoros, ötszörös, hatszoros, stb. arcképeket készítünk, majd, amikor olyan szűk hegyesszögben fordítjuk egymás felé a tükröket, hogy fej számára nem marad hely köztük, kezek tükrözésével a zavarosságig bonyolult tükörképeket állítunk elő (44—46. a-b kép). Ezután párhuzamosan és egymás felé nézve állítjuk fel a tükröket, s mozgatva őket vagy nézőpontunkat változtatva különböző irányú végtelen sorokat fényképezünk. önálló feladat volt egy tekercs film (36 kép) elfényképezése a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legkisebb helyszínen. Az így készült „ösztönös" képsort mindenki elemezte a kontakt kópiák alapján és különböző szempontok szerint csoportosította. Megpróbált rájönni arra, mért épp ott és épp azt fotózta, kialakítható-e összefüggő gondolatsor a képek egymásutánjából, van-e másik gondolatsor is bennük vagy csak egy-egy hirtelen meglátás folytatás nélkül stb. Ennek értelmében mindenki kinagyította néhány képét, nagyítás közben egyesek tovább is manipulálták a témát a korábban szerzett tapasztalatok alapján, így pl. egy autó krómozott lökhárítójában tükröződő alak zsugorított, torz képét a nagyítás során készítője egy közbeiktatott tükör segítségével megpróbálta „kivasalni" (43. a-b kép). Egy másik fotó elfordításával a lefényképezett korlát hatalmas nonfiguratív szoborrá értelmeződött át, amelyhez az eredeti felvétel többi elemét megváltoztatott méretben újból kapcsolni lehetett. III. A szak-közi-kör két éven át működött, összesen mintegy 40 félnapos foglalkozás keretében. A fent leírt szemelvények az első év munkájába adnak betekintést. Ebben az időszakban főleg 14—17 évesek jártak rendszeresen, s a múzeum előadótermében tartottuk a foglalkozásokat. Egyszerre tíznél többen ritkán jöttek, ami elég kis részvételt jelent, de nagyobb létszámú csoporttal nem tudtam volna intenzíven dolgozni. Az első időszak végén 18 éves érdeklődők érkeztek, akiknek jelenléte kibillentette ritmusából és egyensúlyából a kört és