Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 62-63. (Budapest, 1984)
17—18. századi nápolyi csendéletek Budapesten
mény baloldalán, azonos, döntött elhelyezésben látható a kínai tál, az articsóka. Mindkét festményen enyhén stilizált módon jelennek meg a Földközi-tengeri halfajok, a sziklahal és a morgóhalfajok csoportja. A festő a fénnyel lágyan modellálja a tárgyakat. Vasailónak a washingtoni National Gallery of Artban (Kress Gyűjtemény) található Éléskamra képe, amelyet korábban Castiglione, majd Velázquez és Murillo művének is tartottak, 22 megerősíti a jelen attribuciót. Soprani feljegyezte A. M. Vasailóról, hogy a festészet sok ágát művelte, köztük a csendéletfestészetet is. Talán ennek az itt neki tulajdonított műnek a közlése is újabb, még ismeretlen csendéleteinek azonosítását segíti elő. 1981-ben szerepelt először kiállításon egy csendélet, amelyet római-nápolyi festő, 17. század második feléből származó művének tartottak. E kiállítás katalógusában már utalás történt a „Csendélet gyümölcsökkel, relieffel és rózsával" című festménynek a római Galleria Nazionale d'Arte Antica hasonló tárgyú festményével való összefüggésre (50. kép). 23 Mélykék, tengerparti horizont előtt antik relief töredéke látható, amelyről balra lilás szőlőfürtök csüngnek alá, jobbról ép és előtte egy széttört görögdinnye, amelybe a festő egy rózsaágat helyezett, majd szőlőinda és különböző fajta szőlőfürtök zuhataga bomlik szét a kép teljes előterében, köztük birsalmák, őszibarackok, narancsok, a jobb előtérben két rózsaszín rózsa. A fény plasztikusan rajzolja körül elsősorban a kép középterében felhalmozott gyümölcsöket, a szőlőindákon, leveleken, kis ágakon és a rózsákon a harmatcseppek áttetszően ragyognak. A szürkés színekben megfestett reliefen, bal profilban nőalak látható, aki baljában kecskefejű maszkot tart, a tőle jobbra elhelyezkedő és felé forduló szakállas férfi felé, aki a kecske szakállát megragadja. Jobbra egy nő hátalakja, aki arcát a szélen megjelenő, szakállas idősebb férfi felé fordítja. A relief ábrázoláshoz az antik római művészet emlékei, így a „Gemma Augustea", valamint a szőlőcsendélethez különösen illő dionysikus szarkofágok szolgáltak ihlető példaként. 24 A budapesti magángyűjteményben található festmény mesterét keresve a mű legszorosabb analógiáit Paolo Porpora festményei között találtam, akinek a fent említett római képet is tulajdonította R. Causa. Porpora életrajza alig ismert. Születésének idejére abból következtettek, hogy Prota Giurleo közölt egy adatot, amely szerint tizenöt éves korában, 1632-ben Giacomo Recco műhelyében tanult. 2 "' Biztos továbbá, hogy 1656—58 között a római Szent Lukács akadémia tagja volt. Feltételezik, hogy Rómából, bár ideje bizonytalan, visszatért Nápolyba, ahol az 1670-es években hunyt el. A vizsgált festmény látszólag egyszerű, valójában mesteri kompozícióját tekintve érvényesnek érezhetjük De Domonici jellemzését, aki elismeréssel szólt 22 S h ap ley, F. R.: Paintings from the Samuel H. Kress Collection Italian Schools XVI—XVIII century, London, 1973. 92—93, K. 1635, 170 kép. Olaj, vászon 229,2X163,2 cm. 23 Op. cit. a 19. jegyzetben. No. 50., 65. Olaj, vászon, 60X80 cm. A címszót Szigethi Ágnes írta. Az analógiaként említett festmény közölve De Logu, G.: La Natura Morta Italiana, Bergamo, 1962, 191, 73 kép.; Di Carpegna, N.: Pittori napoletani del' 600 e del' 700. Roma, 1958. (Palazzo Barberini) No. 6. 32. kép. 24 Vö. M a t z, F.: Die Dionysischen Sarkophage. Berlin, 1975 II. no. 179. Musensarkophag, Paris, Louvre, 328—34. T. 206. 25 Prota Giurleo, U.: Pittori napoletani del Seicento. Napoli, 1953. 12.
