Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 60-61. (Budapest, 1983)

Két Goya képmás. Manuela Ceán Bermúdez és José Antonio Caballero

hogy a keskenyajkú, korpulens „Kammerzofe" csak megerősítette Caballero pozícióját az intrikákkal átszőtt udvarnál. Goya „jellemzése" a könyörtelen valóságot művészi eszközökkel megjelenítő portrén egybevág a kortársak véleményével. Az aranyhímzéses vörös-fekete udvari öltözékben feszítő, saját ősz haját és nem a századfordulóig viselt parókát hordó férfit a mellén átvetett kék-fehér atlaszselyem rendjel szalag, a zöldes háttér előtt élesen meghúzott kontúrok fegyelmezettnek és mértéktartónak tüntetik fel. A jellemzések ismeretében csak az arcból következtethetünk a miniszter cseppet sem vonzó egyéniségére. A márkinénak azonban nemcsak visszataszító külsejét, de úgy tűnik kellemetlen tulajdonságait is minden meggondolás nélkül bemutatta a festő. A mélyen kivágott ruha nyakát és a rövid ujjakat leheletfinom, húzott tüll díszíti. Hajviselete az újabb, természetes divatot követi az arcába hulló „kacér", bodorított barna fürtökben virágcsokor. Az egész arcon a keskeny száj uralkodik, mely a ráhajló orral a sötét haj és a szemek kellemesebb benyomását eltakarva szinte karikatúrának mutatja az ábrázolást. Kissé a királynéra emlékeztetnek a vastag karok és az uralkodni vágyó tekintet. Sehora Ceán Bermúdez és a művészeti íróként halhatatlanná vált Ceán Bermúdez egyszerű, intim hatású, a nézővel — és a festővel —- bensőséges kapcsolatot teremtő képmásai után Caballero és feleségének portréja egy hanyatló udvar áskálódásokkal teli levegőjét őrizték meg számunkra. HARASZTINÉ TAKÁCS MARIANNA M. S. Augustin Esteve y Goya. Valencia, 1957. 123, 71. kép). Az egykori Oscar B. Cintas gyűjteményből származó Caballero képmás (92. kép) valószínűleg nem Goya sajátkezű alkotása.