Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 60-61. (Budapest, 1983)
Két Goya képmás. Manuela Ceán Bermúdez és José Antonio Caballero
cikkében is együtt közölte a két képmást. 8 Bermúdezné képmásának művészi kvalitása egyébként törés nélkül beilleszthető Goya 1785—90 között készített női arcképei közé. A varázslatos színek összecsengése, a jellemábrázolás rejtett, de a figyelmes szemlélő számára információk tömegét közlő módja 9 még felül is múlja az arisztokrata hölgyekről 1780 és 1790 között készített ismert képmásokat (88. kép). Az egyik legmodernebb, alapvetőnek tekinthető Goya monográfia szerzői, Pierre Gassier és Juliet Wilson-Bareau, noha a mester szerzőségét nem vonják kétségbe, az ábrázolt személyével kapcsolatban nem hallgatják el, a régebbi irodalomban már felbukkant kétségüket. A mű keletkezési évének azonban nem az eladdig legátfogóbb oeuvre-katalógus 1787-es keletkezési évét fogadják el, 10 hanem mind Ceán Bermúdez, mind felesége képmásánál, melyeket egyébként egymás után közölnek a katalógusban, 11 az 1792/93-as évet tüntetik fel. A képek keletkezési idejének tisztázásához a stíluskritikai vizsgálatokon túl, mind Goya, mind Ceán Bermúdez életének aprólékos vizsgálata szükségeltetik. Ismeretes, hogy 1792 novemberétől fogva Goya Sevillában tartózkodott, ahol az akkor ott élő Ceán Bermúdez kalauzolta. Feltehető az is, hogy Ceán az a barát, aki Goyát elkísérte Cádizba, ahol a neves műgyűjtő és pénzember, Sebastian Martinez házában, súlyos betegen hónapokat töltött. A lassú lábbadozás állomásait Martinez leveleiből kísérhetjük nyomon. 12 1792-ből való, legalábbis a datálása szerint, Sebastian Martinez ragyogó, szuggesztív, a rokokó modorosságot, keresett színkezelést, a Manuela Bermúdez képmásán oly szembetűnő játékosságot teljesen nélkülöző, Goya portréfestészetében új hangot megütő képmása, mely New Yorkba került. A visszafogott színekkel vászonra vetett alkotás és Bermúdezné portréjának összevetése világossá teszi, hogy Manuela asszony képmása néhány esztendővel előbb készült, mint a cádizi műgyűjtő portréja. 8 Sánchez-Cantón: i. m. 89 sköv. 9 Loga, V. von: Goya. Berlin, 1903. 61 „Wenn das Meisterstück an Charakteristik die stickende Dame beim Marqués de Casa Torres wirklich seine (C. B.) Gattin darstellt, so hatte der Gelehrte an seine Ehe wohl nicht leicht zu Tragen." 10 Desparmet Fitz-Gerald, X.: L'oeuvre peint de Goya. Paris, 1928— 1950. II. 329. sz. 11 Gassier — Wilson : i. m. 161, 170, 334—335. sz. A szerzőpár elismeri, hogy Carderera mindkét portréról beszél (1. Inventario de Don Valentin Carderera. Archivo Espanol de Arte, XXXVIII [1965] 207—227) és hogy a budapesti képmás: „... peut être considérée comme une continuation de sa manière „rococo". 161. 12 S a m b r i c i o, V. de: Tapices de Goya. Madrid, 1946. Közölve a 159, 161 és 162-es dokumentumokban. Goya levelezése, a vele kapcsolatos dokumentumok újabb gyűjteménye is ezt támasztja alá. L. Francisco de Goya Diplomatario. Ed. C a n e 11 a s Lopez, Á. (Zaragoza, 1981) 311—312, 453—454. Goya 1792. október 14-én még Madridban volt, az 1793. január 17-ről datált és megtévesztő módon Madridból keltezett szabadságkérő levél már ismert az újabb irodalomban. Ide kívánkozik azonban a Diplomatarióban LXVIII. szám alatt közreadott, 1793. március 19-én kelt levél, melyet Sebastian Martinez írt Pedro Arascotnak, igen befolyásos pártfogójának: ebben leírja, hogy Goya két hónap szabadságra jött Andalúziába . . . „pero la suerte quiso que cayera male én Sevilla, y creyendo que aquí tendría más auquilios se resolbió a venirse con un amigo que la acompaho, y se me entró por las puertas en malísimo estado, en el que subiste sin haver podido salir de casa. Se trata de su curación sin perdonar medio para ello, pero me temo que sea asumpto largo, en cuio caso me tomo la livertad de molestar Vuestra Merced...:' Megírja, hogy további szabadságra van szüksége, írni nem tud, a baj forrása a fejében van. Mindezt tanúsíthatják kezelőorvosai: Protomédico don Josef Larbarera és don Francisco Canibel kirurgus is (i. m. 454).
